A nagy ELF-tus összehasonlítás

Sziasztok Szépségek!

Ma aránylag jók voltak a fényviszonyok, így tudtam is swatch-olni, mutatom is a héten beszerzett Elf-szemhéjtusokat. Hosszú lesz, igyekeztem minél több képet hozni, hogy jól látszódjon a krémek minden tulajdonsága.
Előre elmondom, ahány szín, annyi formula és pigmentáltság, minden más tulajdonságai vannak. Ezt kicsit furcsállom, de legyen.



Minden szín kis papírdobozban érkezett, a mellé csomagolt ecsettel. Én meg is lepődtem elsőre, a promóképek alapján nagyobbra számítottam. Mondjuk a tégelybe nézve egy életre elegendő a mennyiség  szóval nem panaszkodom.
Maga az anyag egy négyszögletű, stílusos kis műanyag üvegcsében kapott helyet. Átlátszó a tégely, így szerencsére nem kell nyitogatni hogy kiválasszuk a keresett színt. Ez mondjuk kész szerencse, mert a tégelyre ragasztott, árnyalat nevét tartalmazó matrica betűmérete maximum 5 centis távolságból olvasható. A kupak matt fekete, minimális márkajelzéssel. Nagyon tetszik, hogy abszolút tökéletesen, kattanással záródik.
Nem fotóztam mindet külön, méretben ugye egyformák, összehasonlítás végett mellé tettem egy NYC rúzst és egy Color tattoo-t. Az ecsete szintén kicsike, nekem mégis tökéletesen megfelel, a hosszabb ecseteimet is pontosan ugyanott fogom, mint ezt a pirinyót. Minőségileg sincsenek nagy bajok vele, ha nincs kéznél eg profibb darab, tökéletesen megfelel (nagyon vékony vonalat viszont még nem sikerült húznom vele, ahhoz nem elég merev). Ami még megegyezik a színeknél, az a száradási idejük: gyakorlatilag a felvitel után meg is kötnek, nem maszatolnak és nem másznak fel a szemhéjra vagy fölé.




Elsőnek itt is van a lila példány (Punk Purple néven fut), amit elég nehéz volt szépen fotózni. Szerencsére nagyon közel áll  a kép a valósághoz, tényleg egy ilyen mély padlizsánlila színről van szó, némi csillámmal. Nem kell diszkógömbre gondolni, épp csak egy enyhe fényt ad a festéknek a csillogása. Egyébként ez a legpuhább szín, látszik hogy már az üvegcsében is elmászott, és szépen fel is túrtam az ecsettel, inkább habos az állaga mint krémes.
Kipróbáltam tusként, szép-szép, de valahogy nem elég pigmentált olyan kis mennyiségben, így én valószínűleg szemhéjárnyalóként fogom használni. Nem pereg, nem potyog, szépen lehet vele dolgozni. Tegnap teszteltem, simán púdereztem csak a szemhéjam és így tettem fel (semmi primer), így kb. 5-6 órát szépen bírt, de aztán a belső szemzugból elkezdett eltűnni.






Ha már színes, akkor itt a kedvencem, a türkiz változat (Teal Tease). A MUP honlapján nem láttam őt, nem tudom forgalmazzák-e egyáltalán. Én mondjuk eleve őmiatta rendeltem, aztán ha már ő jött, akkor hozzácsaptam a többit is. :D
Szóval ez a türkiz szín egy álom, isteni élénk színe van, nyáron le sem fogok szállni róla.
Sokkal keményebb mint a lila, de az ecset szépen felveszi, nem kell kapargatni. Szemre is könnyű felvinni, tusként és szemhéjfestékként is megállja a helyét. Benne is vannak csillámok, ezek viszont inkább ezüstösek mint kékek, imádom! Ennél a színnél sem vettem észre pergést vagy potyogást. Teljesen korrekt festék, egyenletesen kopik.






A következő rezes-bronzos színt (Copper) utolsóként választottam, mert a blogokon nagyon dicsértek. Nem bántam meg, tényleg nagyon szép középbarna, rezes fénnyel. Jó a pigmentáltsága is, könnyű vele dolgozni, bár ő azért keményebb állagra, mint a többiek. A tartósságára viszont egy szavam sem lehet, tökéletes, ilyen egész napos fajta festék. (Róla hoztam bevetésen is fotókat, az Essence Stay all day Glammy goes to... árnyalatára tettem fel.) Kisebb hibája, hogy ő viszont potyog, így a szemem alatt kellett kicsit korrigálni. (A swatch-okon is látszik itt-ott egy a néhány lepotyogott kis darabka.)









Végül az utolsó két színt együtt szeretném megmutatni, mert így látszik jobban a különbség kettőjük között. Az egyik az alapdarab fekete (Black), a másik a sötétkéknek mondott (Midnight), inkább sötétszürke szín. Én őbenne sajnos a kéket nem fedeztem fel, lehet hogy ez az én hibám, de a neve alapján szép sötétkéket vártam. Egyáltalán nem rossz szín ez, tökéletes helyettesítője a feketének, ha az valahova túl hivalkodó lenne.  A pigmentáltsága valamivel azért gyengébb, mint a fekete testvéréé. Állagra és viselkedésre teljesen egyformák, finom krémesek, könnyű velük dolgozni. Nekem ez az ideális formula, nem maszatol, nem potyog, nem kell kapargatni és tartós.





Végül hoztam egy képet, itt jön ki igazán a különbség kettőjük között: babapopsitörlő-kendővel szedem le a swatch-okat a kezemről, és itt tűnt fel hogy az igazi fekete mennyivel jobban bírja a strapát. Ugyanannyiszor húztam át a rongyot a mintákon, nézzétek:



Összességében nem bántam meg a vásárlást, az árukat teljesen megérik, én mindenkit biztatni tudok a megvásárlásukra. Ha viszont van már fekete tusod, ami bevált, akkor teljesen felesleges a fekete megvétele, nagy különbséget nem látok pl. az Essence géles tusához képest. Ugyanez érvényes a Midnight árnyalatra: ha van bevált fekete/sötétszürke tusod, akkor abszolút felesleges, én legalábbis eget rengető különbségeket itt sem vettem észre.


Bónuszként megmutatom a rendelés mellé ajándékba kapott Elf filces tust is. Sosem rendeltem volna meg, van már tucatnyi tusom, és bevált filces tusom is. Jó kis darabról maradtam volna le, ez ugyanis vízálló változat. Az ecsetétől teljesen oda vagyok meg vissza: elképesztően precízen lehet vele dolgozni, szép vékony vonalat húz. A festék maga, az is tuti, nagyon nagyon fekete, és nagyon tartós is. Nem mászkál el, gyorsan szárad, nem maszatol. Az utolsó képen látszik, hogy mennyire bírja a vizet: 2 percig langyos folyóvíz alá tartottam, és utána fotóztam. Engem teljesen meggyőzött. :)








Hát ennyi, elég hosszú lett megint, de remélem hasznotokra lesz ez a kis összehasonlítás. :)
Nektek van már Elf tusotok, vagy tervezitek a beszerzését? Ja igen, ha van javaslatotok szép, mély sötétkék tusra, azt nagyon szívesem fogadom, vadászatban vagyok még. :)

XOXO: Blondie

Share:

2 megjegyzés

  1. Nagyon szépek, nem is tudnék választani, melyik tetszik legjobban, gyönyörű a lila, a türkizes és a bronzos is :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, azt hiszem, be kell szereznem néhány metálosat közülük :-)

    VálaszTörlés