Őszi haul sok képpel

Sziasztok Szépségek!

Lassan sorozatot indíthatok a zsákmányolós bejegyzésekből, megint egy szép adagot hoztam Nektek.


Bizony-bizony, szép nagy adag holmit sikerült begyűjtenem.
Az úgy kezdődött, hogy Ancsi barátnőmnél sikerült szűrt vízhez jutnom egy hasonló kancsóból. Ezen felbuzdulva én is beszereztem a fent látható példányt (vagyis ugye fent a doboza látható). Egészségkártyára vettem, 4000 Ft alatt volt, a szűrőbetét 35 napig használható. Digitális kijelzője van, nehogy elfelejtsük a cserét. Én mindenképpen ajánlom, hogy szűrjük a vizet. Először is, teljesen más az íze: sokkal lágyabb, selymesebb, nagyon finom. Ezen kívül csökkenti a víz klórtartalmát, kiszűri a szerves szennyeződéseket, eltávolítja a nehézfémeket és csökkenti a vízkőképződést. Másfél liter víz fér az én kis kancsómba, ezt a mennyiséget kb. 2 perc alatt szűri át, ennyit vidáman megtehetek az egészségemért.

Van itt még egy nagyobb doboz. Úgy két hete belelkesültem, hogy most már elég hosszú a hajam ahhoz, hogy loknikat gyártsak. Hajvasalóval is sikerült hullámokat gyártanom korábban, de most igazi göndörségre vágytam. Bújtam a netet, kúpvas, vagyis nem egyenes hanem kúp alakú, és nincs rajta csíptető. Kicsit féltem, hogy hogyan fogok vele boldogulni egyedül. Namost néhány használat után mindenkit buzdítok a hajsütő kúp használatára. Semmi ördöngösség nincs benne, épp olyan egyszerű a használata, mint egy hajvasalóé. Najó, első alkalommal megégettem az ujjamat, azóta ez nem fordult elő. A csomag része még egy hővédő kesztyű az ilyen balesetek megelőzésére, de én nem használom, macerás. Digitális kijelzője van, szabályozható a hője. Én egészségtelen módon 190 fokon göndörítem a hajam, utána belakkozom. Így két napig tökéletes marad a frizurám, még az alvás sem viseli meg túlzottan. Mutatok egy képet elöljáróban, itt épp két napos a hajam, aludtam egy jó kiadósat és mindösszesen ennyit ugrott ki:


Nem volt ugyan létszükséglet, de mindenképpen hiánypótló a vadiúj tabletem. A csodás munkahelyemen volt egy kedvezményes lehetőség a megvásárlására, így éltem is ezzel. Samsung Galaxy Tab 3 és máris imádom. A fenti kép is ezzel készült rólam, szuper dolog úgy sminket fotózni a blogra, hogy látom is mi fog elkészülni a gépben. Ezen kívül leginkább ebook-olvasásra vettem, lépten-nyomon könyv van a kezemben, ha csak 5 perc szabadidőm is van.

Van ami lemaradt a képről, pótoltam az Isana körömlakklemosómat, ami nagyüzemben fogy, továbbá hazajött 2 rúd vattakorong is. Begyűjtöttem már egy tucatot a Balea cseresznyés szilikonmentes samponjából, még mindig ő a nagy kedvencem.
Szintén nincs a képen, de vettem egy új télikabátot is, megígérem hogy majd csinálunk fotót amint épp viselem. Mondjuk remélem a ehhez szükséges hideg idő még odébb van. :)
Van viszont remek új csizmám. Nem bírtam ellenállni neki, annyira megtetszett a mindene. Szeretem a színét, a formáját, azt hogy kényelmes. Egy hátulütője van, a magassága. Alapjáraton 176 centi magas vagyok, ehhez a csizma hozzátesz még 10 centit. Nem pasibarát, jóformán mindnek a fejére növök benne. :D
Na de ugye, hogy milyen szép?


Mondjuk hosszú sétákra szükség van hozzá egy zselés talpbetéte, van is egy Balea-s példány a fenti kupacban.

Pótoltam még a Revlon tincses műszempilláimat. Egészen odavagyok értük, sokkal jobban tetszik mint a korábbi soros pilláim, a minősége pedig magasan veri az Ebay-szerzeményeket, amik gyakorlatilag használhatatlannak bizonyultak.

Engem is elkapott a micelláris láz, szóval beruháztam a Loréal darabjára. Nem csalódtam benne, viszont az olvasott áradozások után egy picit többet vártam tőle. Jó-jó, tényleg szépen eltávolítja a sminket. Én második fázisként használom, első lépésben a szokásos Garnier tejjel lemosom a sminkem javát, a maradékot pedig a micellákra bízom.


Nem hagyott nyugodni a Wet'n'Wild Comfort Zone palettájának gondolata. Annyira gyönyörű a jobb oldal negyedik színe! Katie blogján láttam a fotókat néhány hónappal ezelőtt, azóta birizgálta a fantáziámat. Ez a Mac Blue brown pigmentjének hasonmása, mondhatni tökéletes. Élőben elképesztően szép, csodásan irizál.
Őt kombináltam a Color tattoo On and on bronze színével és remekül működnek együtt. Igazi színházi smink lett belőlük, fotóztam is, de hát este hatkor a csodás fényviszonyok mellett ennyire futotta:


Majd megmutatom ám szép képen is. Mindenesetre nagyon örülök, hogy végül megrendeltem ezt a palettát, a többi színe is nagyon szép és jól kihasználható.

Beugrott a virtuális kosárkámba néhány körömlakk is. A Golden Rose Jolly jewels kollekciójából a 110-es (mákos pipacsmező) és 115-ös (China Glaze It's a trap-eze dupe) darabok. Még csak a 115-öst próbáltam ki. Ilyent én még nem mondtam lakkra, de ezt utálom. Amilyen szép felkenve, olyan utálatos a természete. :D Egy napot nem bírt ki fedőlakkal, és pattogott le a körömvégekről, karcoltak a glitterek, ellenben a lemosása még a fóliás módszerrel is csaknem lehetetlen. Dörzsölgettem, vakartam és kapartam, már azt hittem ezzel a körmömön halok meg egyszer. Az egészen biztos, hogy én még egyszer ezt a rémálmot fel nem kenem a tíz körmömre. Már csak reménykedni tudok, hogy a 110-es példány majd jobban muzsikál.

Maybelline Vintage leather és Manhattan Super nails. Az első egy bőr hatású darab, nagyon megtetszett ez a rozsdavöröses színe, igazán őszies. Még nem próbáltam ki, de majd jövök a képekkel. A Manhattan az új Playboy parfüm megjelenésének alkalmából rukkolt elő a Super nail kiadással. Ez a darab fekete alapban sötétlilás-bordós csillámokat tartalmaz. Üvegben majdnem épp olyan, mint az Opi Stay the night darabja. Az Opi viszont pikk-pakk fakul és a csillámok is csúnyán kopnak benne. Ezt az új darabot két réteg sand lakkra kenem fel vékonyan, így a homok hatás megmarad, viszont igazán fekete lesz az alapszín, és a csillámok is jobban bírják, nem beszélve a körömvégi kopásról, ami csaknem megszűnt.

Éééés végül én is beadtam a derekam a CT Permanent taupe (Though as taupe) színének. Eleinte le sem tudtam képzelni magamon ezt a furcsán barnás árnyalatot. Aztán nézegettem swatch-okat és sminkeket, és elkezdte birizgálni a fantáziámat. Az utolsó lökést a DM-beli teszter adta: beraktam a kosárba. Hát komolyan, azóta is csapkodom a fejem, amiért nem vettem meg előbb. Olyan mértékben lettem szerelmes belé, hogy három napja csak ezt viselem. Tényleg különleges kis darab, messze túlmegy azon, amit az üvegben mutat. Fáradt lilás-szürkés tópszín (de hülye egy szó), én nagyon közelről nézve némi zöldes irizálást is felfedeztem benne. Őrült jó, csak magában használva is kicsit merészebb nappali smink készül vele. Én az alsó szempillatövet is kihúzom vele, örökkön örökké fennmarad. Látok még benne rengeteg lehetőséget, majd kísérletezni is fogok, de addig is ízelítőül néhány kép, hogyan viselkedik rajtam:






nem véletlen a sok kép, ugyanis van még rajtam egy újdonság. Megint későn kapcsoltam, de azért csak beszereztem a Max Factor Facefinity 3 in 1 darabját a Rosmann-ban. (ha vásárlás előtt álltok, mindenképp DM-be menjetek, mert én majdnem gutaütést kaptam, mikor megláttam hogy ott kereken egy ezressel kevesebb az ára.) Rajtam a 75-ös golden árnyalat van. Szerencsére a vásárláshoz magammal vittem az Oriflame alapozómat, amit korábban már mutattam nektek. Meg voltam győződve róla, hogy nekem márpedig az 55-ös beige árnyalat lesz a nyerő. Végül a kezemre nyomkodtam három különböző színt a teszterekből, mellé pedig a saját színemet. Így világosodtam meg, hogy az 55-ös roppant világos lenne, de a golden pont tökéletes lesz. Tényleg elégedett vagyok vele, szivaccsal pillanatok alatt fel tudom vinni, nem kell vele trükközni. Szép természetes a végeredmény, de nagyon jó a fedése és tartós is. Nem gyűlik össze sehol, majdnem mattra szárad. Egy vékony réteg MF púder és kész is.
Ő az:


Hát igen, jó hosszú poszt lett, de csaknem egy hetet kihagytam, és jövő héten is sok a munka, szóval majd igyekszem hamar szállítania Moyra lakkok tesztjét.

Továbbá szavazásra biztatlak titeket: miről szeretnétek bővebben olvasni, képeket nézni? Kommenteljetek, és ne felejtsetek el jelentkezni a nyereményjátékra! :)

XOXO: Blondie

Tags:

Share:

27 megjegyzés

  1. Szuper dolgokat vettél :) Várom a télikabátról is majd a képeket :) A Manhattan lakkot én is majdnem megvettem, de végül a boltban hagytam, erre a termékre lennék nagyon kíváncsi, lehet, még visszamegyek érte :) A kancsót merre vetted? már én is gondoltam rá, hogy veszek egyet, de ha egészségpénztáras kártyával is lehet venni,akkor még inkább van hozzá kedvem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jönnek majd ám outfit-es képek, lassan fel merem vállalni magam a blogon, de most meg ez a sötétség. A színházas szettet is úúúgy befotóztam volna, de hát mondom, este hatkor képtelenség. A kancsót a hotel parkoló melletti kis utcában vettem, az okmányiroda felé van egy természetbolt. Mindenképp vegyél, én is visszamegyek még egyért az anyukámnak. A barátnőm viszont a belvárosi üzletházban vette az övét, ott is lehúzzák kártyára. :) majd mutasd meg mit szereztél! :)

      Törlés
    2. köszi az infót, hétvégén elnézek arra, tudom melyik üzlet az :) és nem tudom miért hagytam ki, de mindegyik fotón nagyon csinos vagy, a göndör haj nagyon jól áll!

      Törlés
  2. Először is: Gyönyörű vagy a képeken, és ugyanilyen kúpvasam van. :-D Másodszor pedig: hol a Barry M??? A Wet n' Wild paletta totális szerelem nálam. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mea culpa, szegény Barry M teljesen kiment a fejemből, pedig a rózsaszínes színét nagyon szeretem lila ceruzával kombinálva. :)

      Törlés
    2. Ó, nem szemrehányás akart lenni, csak már nagyon várom a részletes véleményedet róla. Épp most tettem ki egy sminkes bejegyzést róla :-)

      Törlés
  3. hol hol hol hol vetted a wet n' wild palettát? úúúúgy akarom ezt a cuccot de egyszerűen nem találom...segíts pls!! :D:D

    VálaszTörlés
  4. De nagyon szép vagy a képeken! Minden dolog nagyon érdekel igazából, bár a lakkokkal alig várom, hogy csinálj manit:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm! Épp ma kentem fel a Vintage leather-t, majd holnap befotózom! :) Már most szeretem. :)

      Törlés
  5. Nagyon jó dolgokat vettél, de ami talán még fontosabb, nagyon jól nézel ki, az arcodon is nagyon látszik a fogyás! :-)
    A csizma is igazán csini!
    A Wet n' Wild palettát honnan rendelted? Tudsz linket adni? Én is szeretnék egyet :-D
    A taupe CT nekem is megvan, először én is vacilláltam, hogy kell-e nekem ez a szín, de megvettem, és szeretem (ma is épp ez volt rajtam)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Pancsi, nagyon jólesik! :) Itt a link alul, szerintem még mindenkinek jut, most tényleg nagyon kedvező az ára, általában 455 Ft körül szoktam látni. Én 3600ért jutottam hozzá az enyémhez. Imádom az összes CT-, lassan már nem is használok mást. :)

      Törlés
  6. Iszonyat jó áll Neked a göndör haj, annyira dögös! :) Wet n'wild palettához link engem is érdekelne + a teszt róla :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, pedig régebben nem tetszett magamon a göndörség, de hát változom. :) Itt a link alul, maga a paletta szuper, majd akkor bemutatom a Barry M-el együtt. :)

      Törlés
  7. Lányok, most itt a legolcsóbb a Wet'n'Wild paletta, 3000 Ft körül már le lehet csapni rá! Gyorsan, míg el nem fogy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja igen, csak a link maradt le: http://www.ebay.com/itm/Wet-N-Wild-8-Eyeshadow-Palette-Comfort-Zone-New-Sealed-/400598790029?pt=US_Makeup_Eyes&hash=item5d458c6f8d

      Törlés
  8. Szuper dolgokat vettél, a képek is nagyon szépek, ahogy a sminkek is :) A hajad is szuper!

    VálaszTörlés
  9. nagyon jó lett a hajad :) Golden Rose mákospipacsmezős lakja nagyon tetszik :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a lakkról majd hozok én is beszámolót. :)

      Törlés
  10. de jó lett ez a poszt, jó volt olvasni! :))

    VálaszTörlés
  11. az első kép nagyon jó lett rólad!

    VálaszTörlés
  12. Komolyan egyre szebb és szebb vagy, és annyira jól áll ez a haj! :]

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szépek a sminkek. :) A hajad meg mesés így begöndörítve! :)

    VálaszTörlés