Októberi kedvencek



Talán nem vagyok még nagyon elkésve az októberi kedvenceimmel, bár egyelőre nem rendszeres az ilyen jellegű bejegyzés a blogon. Mindenesetre novemberben is hasonló a slágerlistám reggelente, szóval hátha tudok őszi tippeket adni. :)
Az első nagy Glamour-napi zsákmányom ez az Astor Mattitude alapozó volt. Sosem próbálkoztam még Astor-alapozóval, eléggé ragaszkodom a bevált dolgaimhoz. Erre a darabra is csak azért csaptam le, mert egyrészt 50%-os kupon volt rá; másrészt meg épp felejtős-vásárlós periódusban voltam. Megfogott ez a hangzatos neve, így beverekedtem magam a tömegbe és beazonosítható teszter hiányában felkaptam ezt a 003 nude beige nevű példányt. Első kinyomásra piszokul megijedtem, hogy nagyon rossz színre csaptam le. Sokkal de sokkal sötétebb, mint bármelyik golden nevű alapozóm, aztán felkenve meg mégis tökéletesen illeszkedik a bőrszínemhez. Mondhatni isteni szerencsém volt. Tényleg tökéletesen mattít ennek ellenére nem szárít, egész nap kitart és jó közepes a fedése is. Arról nem is beszélve, hogy felkenés után isteni púderes állagra vált a bőrömön, púderrel nem is mindig szoktam fixálni.

Ezzel az Ebay-en zsákmányolt Pixiwoo-hasonmással kenem fel mostanában az alapozóimat, de nem emiatt került ő a kedvencek közé. Jó ideje a fiókban lapul a Missha Under eye brightener krémje, mégis szökőévente használtam eddig. Ennek a felvitelére igazi csoda ez a tömött ecset. Nagyon szépen, egyenletesen el tudom dolgozni a szemem alatti karikáimon a korrektort vele. Így már nem ül meg a kis ráncaimban, mint mikor kézzel vittem fel, nagy barátok lettünk mi hárman.

Az Essence Hello autumn! trendkiadás része volt ez a csillogó púder. Őszintén bevallom, engem is a mintájával vettek meg, aztán mikor púderezésre akartam használni, akkor jött a feketeleves. Gyakorlatilag púdernek használhatatlan, mert irgalmatlanul csillog. Meg se próbálja senki az egész arcára felvinni mert garantáltan úgy fog kinézni, mint egy retro-diszkógömb. Viszont! Ha jobban belegondolunk, ez egy tökéletes highlighter-paletta. A színek tökéletesen el vannak választva egymástól, így bármilyen sminkhez és bőrszínhez megtaláljuk benne a pont illeszkedő fénye kiemelőt. Esküszöm, mióta megvan, csak ehhez nyúlok a szemöldökcsontom kiemelésére, a többi highlighterem már mély depresszióba süllyedt miatta.

Még tavaly zsákmányoltam ezt a Catrice pirosítót, így azt sem tudom sajnos, hogy ez az árnyalat vajon kapható-e még, de ez a Toffee fairy fantázianevet viseli. Nagyon őszies meleg földszín, van benne egy pötty mályvás beütés, kicsit karamelles is. Talán ezzel tudom a legtermészetesebb végeredményt elérni, viszont vigyázni kell a felvitelével mert nagyon pigmentált és könnyű túlzásba esni vele. Leginkább egy puha ecsettel érdemes felvinni, én erre az Essence régi ferde pirosító ecsetét használom.


Szemre ez a két Essence darab lett a kedvencem. Szerintem nem meglepően, már sokat áradoztam róluk. Most is láttam még a Rossmann-ban, ebben a kombóban a verhetetlen 1300 Ft-os áron. Semmiképp ne hagyjátok ki, teszt ITT és ITT.

Az utolsó darab pedig már a tavalyi év nagy kedvencei között is szerepelt: ez a Color tatto-család Permanent taupe árnyalata. Épp megfelelően sötét szín ahhoz, hogy egy hétköznapi sminkbe is be tudjuk építeni, mégis gyönyörűen kiemeli a szemeket. Szupertartós meg csodaszép meg minden. Vegyétek meg! :)

Nektek mi volt a kedvenc őszi terméketek?

Blondie

Share:

1 megjegyzés

  1. Hű, változott a sablon, tudok megjegyzést írni. KÖSZÖNÖM!!!

    Szóval: az ecset nálam is nagy kedvenc, a CT ezen árnyalata még kipróbálásra vár, a szempillaspirált pedig ki fogom próbálni, ha egyszer végre a meglévők végére érek :-)

    VálaszTörlés