A Naobay-organizmus


Nézzétek el, hogy ilyen hangzatos címet adtam ennek a posztnak. Mai szenvedő alanyunk a szülinapi Pixibox-kiadásban szereplő két újdonság lesz.

Amit  a márkáról tudni érdemes: natúr és organikus kozmetikumokat gyártanak magas minőségű összetevőkből. Nem tartalmaznak biológiailag lebomló, állati eredetű illetve az emberi szervezetre káros hatóanyagokat. Az alapanyagok 95%-ban természetes eredetűek, illetve minimum 10%-ban biogazdálkodásban termesztettek. Az csomagolóanyagok újrahasznosított anyagból készülnek, illetve újrahasznosíthatóak.

Ennyit a marketingről.
Az eredeti csomagolásról csak a promóképek alapján tudok felvilágosítást adni:


Szép-szép. A fa csomagolások és betétek faipari üzemekből származó fahulladékból készülnek.
Őszintén bevallom, számomra nem igazán döntő szempont egy termék csomagolása. Persze az csak jó, ha éke a fürdőszobának egy tégely, de ha ezekben a sima kis műanyagokban árulnák amiben a minták is vannak, akkor is megvenném ha megvenném.

A beltartalom első látásra pedig ezt tudja nyújtani:


A két kence épp abban a sorrendben látható a kézfejemen, ahogy a kis tégelyeket elhelyeztem. Szerintem látható, hogy ránézésre teljesen egyformák. Színre, illatra, állagra pont ugyanolyanok.


Az arckrémet vártam jobban, szinte szurkoltam hogy fogyjon már el az előző hidratálóm és elkezdhessem használni őt. Az első benyomásom nagyon pozitív volt vele kapcsolatban, de sajnos csak az első pár napban.
Elviekben ez a krém hidratálja, védi és lágyítja a bőrt és minden bőrtípusnak megfelelő védelmet nyújt. Növényi kivonatokat és bio növényi olajakat tartalmaz (például csipkebogyó- és mandulaolajat).

Gyakorlatilag meg én mindezeket nem kétlem, biztosan így van. Az biztos, hogy nagyon kevés elég belőle, pillanatok alatt beszívja a bőröm és nagyon kellemes érzés használni. Pár nap után érezhetően puhább, feszesebb és mindezek mellett rugalmasabb lett a bőröm. Eddig rendben is lennénk egymással. Az első kellemetlen élményem az illata volt. Állítólag narancsillatú. Vagy narancsolaj vagy narancsvirág. Hát, nekem ebből ezt nem sikerült leszűrnöm. Némi citrusos felhangja valóban van, de: ez nem illat, hanem tömény kórházszag.
Másodsorban, és a Krémmániás vélemények alapján ezzel az élményemmel nem vagyok egyedül: irgalmatlanul kipattogott tőle a homlokom. De tényleg. Nem olyan irgalmatlan nagy bumszlik, hanem azok az apró kis pattik, amik megkeserítik az ember életét és győzöd kenni az alapozót. Soha nem voltak pattanásaim a homlokomon, szóval egyértelműen ez a krém okozta őket.
Harmadrészt pedig: fergetegesen szárít. Most nem tudom, más hogy van vele de nekem egy hidratáló krém ne szárítsa a bőrömet. Éjszakára-nappalra őt használtam, már ehhez az őszi időjáráshoz is nagyon kevés az, amit tud. Tényfeltárás: normál bőröm van, T-zónában zsírosodásra hajlamos. Szóval nem is extrém táplálásra vágytam, hanem egy all-round arckrémre. Estére már feszült a bőröm, szinte fájt az arcom, száraz volt tapintásra is.
Azt majdnem elfelejtettem, hogy sminkalapnak viszont kiváló, de tényleg.
Egy szó mint száz, nekem ez a krém egy nagyon nagy NEM, főleg ha az árát is figyelembe vesszük: az 50 ml-s teljes kiszerelés 9990 Ft-ba kerül.
Nem és nem tudok kompromisszumot kötni, akárhogy is bio meg natúr meg organikus, hát egy krém - pláne ha ilyen vészesen drága - nekem ne tegye tönkre a bőrömet.


Ellenben itt van az arctisztító tej testvérkéje. Ez csak így hangzatosan "alkalmas a különösen érzékeny és száraz arcbőr mindennapi tisztítására. A készítményben található gotu kola, olívaolaj- és édes mandulaolaj segít megőrizni a bőr hidrolipid rétegének egészségét és biztosítja a sejtek hidratáltságát.
Mindennapi használata során helyreállítja a bőr rugalmasságát, miközben eltávolítja a szennyeződéseket és a smink nyomait.
Az összetevők 98,87%-a természetes eredetű.
Az összetevők 28,11%-a biogazdálkodásból származik."


Ezzel viszont teljes mértékben egyetértek. Nagyon kellemes használni, csak úgy siklik a bőrön és elég alaposan eltávolítja az alapozót, púdert és a szemfestékek maradványait is (a szememről még mindig a Garnier szőlős vagy rózsás tejével mosom le a sminket). Érezhetően hidratál is. Itt viszont tényleg csak az illatába tudok belekötni, ugyanaz a kórházi szag, mint a krémnél.

A 200 ml-s termék 5990 Ft-ba kerül, ez már nem annyira valóságtól elrugaszkodott ár, bár ár-érték arányban sem annyira nyerő. Jóval olcsóbban kapunk már majdnem ennyire jó tisztítót tejeket akármelyik drogériában. A tonik használata pedig kötelező utána, mert a sminklemosó hatása nem tökéletes.

Alltogether: örülök, hogy kipróbálhattam ezeket a csodakrémnek nevezett holmikat, a Pixibox-os árat még meg is érte, de újra akkor sem venném ha ingyen adnák. 

Nektek mi a véleményetek az organikus arcápolásról? Kipróbáltátok esetleg ezeket a darabokat?

Blondie

Share:

0 megjegyzés