Testápolás natúr vonalon - Alverde testvaj
Sziasztok Lányok!
Úgy egy hónapja láthattátok már a zsákmányok közt a mai post főszereplőjét. Nem más ő, mint az Alverde nagyra tartott testvajainak egyike, makadámdió és karitévaj néven beszerezhető.
Mivel már használom néhány hete, itt volt az ideje hogy megosszam Veletek a tapasztalataimat.
Előre leszögezem, nagy reményeim voltak vele kapcsolatban. Örültem, hogy végre igazi testvajat találtam a TBS-en kívül, ráadásul natúrkozmetikum minősítéssel. Nagyon száraz bőrre ajánlják, és az én bőröm ugyan csak mérsékelten száraz, mégis őt választottam.
Nem akarok butaságokat mondani, pontosan pedig már nem emlékszem, de olyan ezer forint körül volt az ára; ezért 200 ml kencét kapunk praktikus, jól záródó műanyag tégelyben. Az összetevőket és infókat a tégely aljára ragasztott matricák tartalmazzák.
Mi is a makadámdió és a karitévaj valójában?
Makadámdió-olaj: a makadámiafa terméséből előállított olaj, ez magas arányban tartalmaz esszenciális zsírsavakat, továbbá hasonlít az emberi bőr faggyúszerkezetéhez.
Karitévaj: más néven Shea vaj. Összetételben hasonlít a kakaóvajra, nagy arányban tartalmaz egyszeresen és kétszeresen telítetlen zsírsavakat. Bőrpuhító hatása van, emellett ehető is (csokoládékban is fellelhető).
Lássuk, mit ígér:
-értékes összetevői hosszantartóan ápolják és hidratálják a bőrt
-bőrünk bársonyos és puha tapintású lesz
-kíméletességét bőrgyógyászati tesztek igazolják
-nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, színezéket és illatanyagot, sem állati eredetű vagy ásványi olaj alapú összetevőket
-az összetevők kiválasztásánál előnyben részesítik az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó alapanyagokat
-ellenőrzött természetes kozmetikum
Hogy ezek közül mit teljesít? Nyilván az összetételét el kell hinnünk, a Krémmánia adatbázisa szerint is jó kis készítményről van szó (katt ide a részletekért).
Amit legelőször megfigyelhetünk, az a tubus felbontása után azonnal megjelenő illata. Elég sajátos, erős illat ez, és bár én valamiféle diós jellegre számítottam, alapvetően egy tejfölös-túrós illatra emlékeztet.
Elég testes krémről van szó, ezt azonnal érezzük amint belenyúlunk, nem hasonlít a TBS testvajakra szerintem. nem habos, nem könnyű. (Nekem sajnos az etalon a brazil diós TBS vaj.) Pár pillanat alatt viszont testmelegre kenhetővé válik. Nekem sajnos problémát okozott vékony rétegben használni, ha túl keveset vettem ki, akkor csak maszatolt, ha túl sokat, akkor pedig vastag fehér rétegben ült a bőrömön és bámult vissza rám, nem akart beszívódni.
Amolyan pizsamát maszatoló darab, illata fél - egy órán át elég intenzív, az alvós pólómon 2-3 napig is érezhető.
Hatás: hát, finom szólva sem estem hasra tőle, pedig nagyon reméltem hogy megszeretem majd. Az ígért bársonyos bőrt sem teljesíti még 24 órára sem, pedig alapvetően nem nagyon száraz a bőröm és amúgy is minden nap kenem a Balea kókuszos testápolójával. Másnap estére zuhanyozás közben nem érzem hogy előző nap kenem volna magamra valamit.
Számításba véve, hogy tavasz van és nem is a téli hidegek, én nagyon száraz bőrre nem ajánlanám ezt a darabot. Mondjuk másra sem sajnos.
Összegzés: testvajként nálam bukta. Nem tetszik az illata, lassan szívódik be, koszolja a pizsit, nem hidratál megfelelően (hangsúlyozom, az én bőrömet). Újravenni biztosan nem fogom.
Viszont! Nem adom ám fel ilyen könnyen, remek alternatívát találtam neki: tökéletes, testes kézkrémként funkcionál. (Mondjuk annak meg drága.) Most itt áll az asztalkámon és napjában többször kenegetem, így majd csak elfogy. :)
Ti kipróbáltátok már ezt a testvajat avagy más drogériás példányt? Ha igen, légyszi osszátok meg velem a tapasztalataitokat, mert én még kutatok az igazi után.
XOXO: Blondie
7 megjegyzés
Próbáltad már nedves bőrre kenni? Állítólag néhány krémnél segít. Kézkrémnek pedig nem drágállom, mert általában 50 ml-esek a kézkrémek, és ha ezt elosztom néggyel, akkor 250 Ft-ra jön ki az akkora mennyiség, ami kifejezetten jó ár.
VálaszTörlésNekem is megvan, de még nem használtam, remélem, én is találok majd neki valami jó kis funkciót, az illata miatt a télre tartogatom :-)
Hát ez a nedves bőrre, ez jó ötlet, lehet adok neki még egy esély. Sajnos az illatával továbbra sem vagyok kibékülve. :(
TörlésMeg kell szagolnom a boltban a tusfürdőjét, ha jól emlékszem, van belőle. Érdekes lehet a túrós ilat, az biztos... :-(
TörlésEz nálam is buktam, annyira megbántam, hogy anno megvettem! Utálom a szagát is :S:S
VálaszTörlésSajnos egyre inkább így vagyok én is, pedig annyi jót olvastam róla és nagyon vártam hogy kipróbálhassam. :(
TörlésÉn anno a vaníliás -mandarinosat vettem meg nagy kiszerelésben. Nem nyerte el a tetszésem. Fekete pöttyök lettek a testemen. Gondolom begyulladta a szőrtüsszőm vagy nem tudom,de ahogy nem használtam elmúlt. Az a jelenség ami nálad is befigyelt(pl,ruhán maradt illat),nekem is ugyanaz volt. Végül páromnak adtam, borotválkozás után keni be vele magát, úgy jó volt neki. A sárgadinnyés kiskiszerelésnek adtam most esélyt,de még nem volt bevetésen. A Tbs testvajak a nyerők nálam is: )
VálaszTörlésJujj, köszi az infót, pedig gondoltam rá hogy kipróbálom egy másik változatát, de akkor most erről le is tettem. Azt sajnálom csak, hogy vidéken macerás a TBS cuccokhoz jutni, pedig szívem szerint csak azt venném. :)
Törlés