Gél-lakkozás otthon

Sziasztok Lányok!

Talán sokatok számára ismerő probléma a gyenge és beszakadó körmök átka. Én is többször írtam már, hogy nem boldogulok a körmeimmel, egyszerűen nem nőnek meg. próbáltam ezeregy csodaszert, olajat, géleket, körömerősítőket, alaplakkokat és bio-kapszulákat. Egyikkel sem mentem semmire. Anno az épített zselés műköröm volt az, ami alatt szépen megnőttek a saját körmeim is, de amint leszedettem, még rosszabb volt a helyzet. Ezt próbálom jelenleg orvosolni egy áthidaló megoldással: a gél-lakkal.


Ezen a képen az első saját próbálkozásom eredménye látható. Mivel felhalmoztam több, mint száz körömlakkot és azokat nem akartam a kukába dobni, az átlátszó gél-lakk mellett döntöttem. (Nem szeretek skat vacakolni, egy 3in1 megoldást választottam: nem kell külön alap- és fedőlakk. Ez most a Crysta nails One step CrystaLac-ja.) Eleve nem szeretem ugyanazt a manikűrt hetekig hordani, imádom a változatosságot. Így sokkal keményebbek lettek a körmeim és a lakk sem pattog le a gélről.
(Ez ugye annak köszönhető, hogy míg a saját körmünk rugalmas, vízzel érintkezve "tágul", úgy a gél egy fix szilárd anyag, erre felkenve a lakknak (aminek amúgy sincs saját mozgása) nem kell követnie semmilyen változást.
Így első alkalommal 2 rétegben vittem fel a gélt, így stabilabb alapot kaptam. Azt egyből észrevettem, hogy viselkedésében ez az anyag közelebb áll a sima zseléhez, mint a hagyományos körömlakkhoz. Nem terül olyan egyenletesen, de a köröm szélein hajlamos megfolyni, szóval vigyázni kell a mennyiséggel. (Ez nálam még kitapasztalás alatt van, egy-két körmöm kicsit amorf formájú lett, a C-ív is hagy kívánnivalót maga után.)
Ancsi barátnőm egyből kapott az alkalmon, és ő is szeretett volna lakkozni. Ő viszont utál manikűrözni, illetve ideje sem nagyon van, szóval neki színes gél-lakkot választottunk, a ProfiNails 146-os árnyalatát. Igazi őszi lila, majd meglátjátok. Szóval adott volt a modell is, így miközben a kezein dolgoztam, lőttem néhány fotót is nektek.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy előkészítés nélkül nem szabad belevágni semmilyen manikűr-folyamatba. Első lépésként reszeljük formára a körmeinket. Kézmosás jön meleg, szappanos vízzel. Utána felkentem az Orly Cutique szérumát, ez fellazítja az ehalt hámsejteket és könnyebb visszatolni a körömágy bőrét. A gélt alaposan le kell mosni, illetve vigyázni kell nehogy a szembe kerüljön.

Ezt követően bufferrel (vagy egy nagyon finom körömreszelővel) mattra kell csiszolni a köröm teljes felületét., ez segíti a gél-lakkot a tapadásban. Én nem szeretek bolyhozni, akinek amúgy is vékony a körme, annak pláne nem tesz jót.

Nagyon fontos, hogy zsírtalanítsuk a körmöket, ehhez elengedhetetlen egy jó minőségű primer.


Én a  Moyra háza tájáról választottam még az enyémet, amíg kitart nem cserélem le. Már kinéztem az utódját, ugyanis javasoltak a savmentes primerek, ilyen is van Moyráéknál. (Most néztem a kellékesben 790,- volt egy üvegcse, ami kábé egy életre elég - kivéve ha folyton feldöntöd az üveget, mint én, és kifolyik az anyag.) A primert egyébként elég a köröm tövébe felvinni, az szépen terül mindenhova, ahova kell.

Ha megszáradt a körmünk (kábé egy perc), jöhet a gombásodás megelőzése. Szintén Moyra-tól használom a 2in1 cleanert, ami egy fixáló és fertőtlenítő oldat. 1-2 spriccelés elég is. (1100 Ft)


Száradás után (szintén egy perc) neki is láthatunk a lakkozásnak. A gél-lakk elég sűrű és sokkal kevesebbet kell felvenni az ecsetre, mint ami magától rajta marad, szóval húzzuk le alaposan a felesleget. Elég vékonyan felkenni, így is szép fedést ad. Én mindig a hüvelykujjal kezdem, lakkozom, köttetem és utána jön a többi négy ujjacska. Ezután mehetnek a kacsók az UV-lámpába.



UV-lámpát már egész olcsón be lehet szerezni, elég ha felmentek az Ebay-re vagy a teszveszre, de fodrászkellékesben is találtok, vagy most akár az Essence pultján is fellelhető egy szimpatikus darab. (Szerintem túl van árazva, 8000 Ft-ot kérnek érte.) Én azt mondom, felesleges több tízezer forintot kiadni egy profi lámpára, ha csak gél-lakkhoz használod. Az enyém egy nyomi kis 9W-os darab, de a zselés körmöt is szépen megkötötte. Fontos viszont, hogy körben tükrös legyen, így egyenletesen, mindenhol megköt a zselé.
Elvileg egy perc a kötési ideje ezeknek a lakkoknak, én azért másfél-két percig bent szoktam hagyni a kezem, biztos ami biztos.

Íme az eredmény az első réteg után:


Nem véletlenül javasolt két rétegben használni a gél.lakkokat, itt is látszik, hogy az első réteg még nem egyenletes és nem fed száz százalékosan. Most viszont már nincs sok dolgunk hátra, jöhet a második réteg.
Elméletileg a gél-lakkokat nem kell fixálni. Ezzel egy picit vitatkoznék, egy fixálóval való áttörlés nem árt, sőt.
A végeredmény viszont káprázatos, teljesen el voltam ájulva. Tökéletesen száraz, ragyogó manikűrt kapunk röpke háromnegyed óra alatt (mindent beleszámítva). Nézzétek csak:


Hát igen, itt-ott még összekentem a bőrt, de ebből is tanul az ember. Nem nagy tragédia így sem, bőrről pikk-pakk lejön a zselé akár egy jó kis kézmosás után is.
Semmilyen fedőlakk nem szükséges, ellenben bármilyen körömdíszítési technikával alkothatunk a zselézett körmeinkre. Mi nyomdáztunk:


Mindent egybevetve, nagyon ajánlom a gél-lakkozást, ha beleuntatok a folyton lepattogó lakkokba, vagy csak nincs kedvetek 2-3 naponta újrahúzni a kész művet. Egy 3in1 lakkot 1800-1900 forint környékén megvehetünk, hatalmas a színválaszték és gyönyörű a végeredmény. A használata sem ördöngösség, bárki meg tudja csinálni, aki életében 2x már kilakkozta a körmét.
Ja igen, és a korábban felhalmozott lakk-készleteket sem kell a kukába költöztetnünk. A gyalázatos minőségű új Essence lakkok pl. tökéletesen viselkednek a lakkzselén, mindenféle pattogás vagy kopás nélkül, hibátlanul élt túl két (!) hajmosást, több fürdést, mosogatást és házimunkát. :)

Ti használtok gél-lakkot? Esetleg most kedvet kaptatok a kipróbálásához?

XOXO: Blondie

Ui.: Iratkozzatok fel a nyereményjátékra, rajta-rajta!



Share:

18 megjegyzés

  1. Igen, csak átlátszót, és arra lakkozok. Most extrém időhiány miatt 6 hét után tudtam csak újratölteni, és nem volt levegősödésem, mivel pedig figyelek, hogy a körömágynál vékonyan vigyem fel, kilakkozva nem látszott, hogy ideje lenne újra megcsinálnom :-)

    VálaszTörlés
  2. Nemrég kaptam gél lakk készletet. Jól jött ez a poszt, mert még nem mertem kipróbálni. A hétvégén már majdnem nekiestem Pancsi posztja alapján, de rá kellett jönnöm, hogy nincs primerem, ezért abbahagytam. De akkor szétnézek a fodrászkellékesben és veszek ilyen moyrásat. :)

    VálaszTörlés
  3. Hajrá csajok, nagyon jó kis találmány. :)

    VálaszTörlés
  4. Djkatyhoz hasonlóan én is átlátszót (pontosabban tejes-rózsaszínt) használok és arra lakkozok.
    Már több, mint egy éve így vagyok a körmeimmel, és nagyon bevált, nagyon szeretem ezt a megoldást!
    Általában ugyan 2-3 naponta újralakkozom így is a körmeim, de nem azért, mert akár egy picit is lepattogna ... :-)
    Ami ráadásul nagyon tetszik a gél lakkban, hogy egyáltalán nem levegősödik. Nem tudom, hogy ennek az általam használt Master Bond az oka, vagy ilyen a gél lakk, de anno a műkörmöm mindig fellevegősödött a töltés előtt, ez viszont még soha.
    Szóval éljen a géllakk! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a bondert még lehet, hogy kipróbálom, én is tartok a levegősödéstől. Emlékszem még mennyire macera volt a műkörmökkel. :)

      Törlés
    2. Sziasztok Lányok! Nézegetem én is mindenkinek a gél lakkjait, készleteit, leírásait, termékeit, én is hasonló cipőben járok a lakkokkal illetve a körmök minőségével, mint ti. Pancsihoz és DjKatyhoz szólnék, hogy jól értem, tulajdonképpen ha átlátszó gél lakkot használok, akkor arra bármilyen normál lakkot rákenhetek és ha már nem tetszik pár nap után cserélhetem egy másikra? Nem kell kifejezetten gél lakknak lennie a színesnek? Vagy rosszul gondolom? Köszi szépen a választ. Még a márkákkal vagyok gondban... Crystal nails, Moyra, Perfect nails... Üdv, Timi

      Törlés
    3. Sziasztok Lányok! Nézegetem én is mindenkinek a gél lakkjait, készleteit, leírásait, termékeit, én is hasonló cipőben járok a lakkokkal illetve a körmök minőségével, mint ti. Pancsihoz és DjKatyhoz szólnék, hogy jól értem, tulajdonképpen ha átlátszó gél lakkot használok, akkor arra bármilyen normál lakkot rákenhetek és ha már nem tetszik pár nap után cserélhetem egy másikra? Nem kell kifejezetten gél lakknak lennie a színesnek? Vagy rosszul gondolom? Köszi szépen a választ. Még a márkákkal vagyok gondban... Crystal nails, Moyra, Perfect nails... Üdv, Timi

      Törlés
    4. Szia, Timi!

      Igen, jól érted, sima lakkot használok, és nem fedem le átlátszó géllakkal sem, mert így is tartós, és a sima körömlakklemosót csak a lakkot oldja le róla, de az átlátszó géllakk ott marad alul, és jöhet is rá a következő lakk, éppen amihez kedvem van. :-) Én a Master Nails-re esküszöm, még a zselés korszakomban szoktam rá a termékeikre, mert sem a Crystal Nails, sem a Pearl Nails a nyomukba sem ért, így géllakkból már csak a Master Nailst ismerem, és nagyon-nagyon szeretem. :-)

      Törlés
    5. Szia Katy! Nagyon szépen köszönöm a választ, így még jobban hangzik a gél lakkozás, megnézem az oldaladat újra, és köszönöm a márkát is, lecsekkolom a kezdőkészletet a Master Nails-nél. Te hol rendeltél? Köszönettel.

      Törlés
    6. Szia! Én a Master Nails oldaláról rendeltem a kezdőcsomaghoz szükséges dolgokat, aztán a kifogyott géllakkot most már a helyi fodrászkellékesnél tudom pótolni. A weboldal linkje:

      http://www.masternails.hu/

      Sok sikert hozzá! :-)

      Törlés
  5. Nálam épp kísérlet folyik körömlakkot géllakkal fixáltam, kiváncsi vagyok hogy viselkedik. Eddig ugyanolyan mintha hagyományosan előkészített körömre vittem volna fel... nem reped, nem pattog, nem csinál semmit egyelőre. Most még csak két napos... meglátjuk mi sül ki belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó ez érdekesen hangzik, kérlek majd pár nap után is írd meg a tapasztalataidat. :)

      Törlés
  6. Én is szívesen kipróbálnám :) Egyébként simán lakklemosóval le lehet szedni úgy a színt a gélről, hogy az nem sérül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, vidáman lejön, még könnyebb is a lemosás mint natúr körömről. :)

      Törlés
  7. Szia! El tudod mondani hogy a "hagyományos" körömlakkal pontosan hogy is kell használni az átlátszó one step lakkot? köszi!!!

    VálaszTörlés
  8. Szuper kis leírás, bele is vágok! :)

    VálaszTörlés
  9. Igen én is géllakozok otthon, nagyon szeretem. Én a Diamond Nails kezdő szettjét vettem meg. Nagyon bejött, nagyon tartós. Ajánlani tudom! www.diamondnails.hu.  Szuper, hogy valaki ezt kitalálta. 

    VálaszTörlés
  10. Nekem is a géllakk jelentett megoldást a beszakadásra, töredezésre. A műkörmöt nem próbáltam, nekem az túmács volt… itthon diamondnails géllakkal 3 hetente ápolt kezeim varázsolok magamnak és tökéletes! Ajánlom mindenkinek, aki hasonló problémával "küzd" :D

    VálaszTörlés