Szempillanövesztő projekt indul - Realash



Lehetőségem nyílt kipróbálni a megújult külsejű Realash szempillanövesztő-szérumot, ami ugye világszerte híres és az egyik (ha nem a legjobb) néven ismert. Hozok is egy posztot nektek az előtte állapotról, hogy aztán majd együtt megnézzük, mit tud rajtam 1, illetve 3 hónap használat után alakítani.



A Realash azt ígéri, hogy használata során regenerálja, megerősíti és javítja a szempillák sűrűségét és hosszát. Mivel a szempillák növekedési fázisa harminc napos, így minimum ennyi idő kell az igazán látványos ereményhez.




Egy ilyen letisztult kartondobozkában érkezik, a belső kialakítása pont, mint egy szempillaspirál. Kívülről.


Alkalmazni esténként, lefekvés előtt, a megtisztított felső szempillasor tövében kell. Pont mint egy tus, csak ez egy átlátszó szérum. Igazán minimális mennyiség elég belőle, 2 pillanat alatt fel tudtam vinni mindkét szememre. Egyáltalán nem csípett, gyorsan megszáradt, ennyi. Én alszom, ő dolgozik.




Igazán kíváncsi leszek a hatására, hoztam is előtte képeket, spirállal és anélkül. Aztán ezeket majd összehasonlítjuk a későbbiekben.
Azért is izgat ez a termék, mert korábban próbálkoztam már az Alverde hasonló szérumával, ami nálam csúfos kudarccal végződött. Ezért is köszönöm külön a lehetőséget, hogy megkerestek ezzel a tesztelési ajánlattal, már lemondtam a szép, hosszú és dús szempillákról, de most nagyon bízom a sikerben.


Íme a képek a pilláimról, szerintem remekül látható, hogy eléggé gyér, ritkás lett szegény. Nagyon finom, vékony szálú kis valamik, amik spirál nélkül konkrétan alig látszanak.


Spirállal:





Spirál nélkül:






Nagyon izgulok, kérlek szurkoljatok velem hogy szép, sús és egészséges pilláim legyenek rövidesen. :)


Ha van bármi tapasztalatotok ezzel a termékkel, írjátok meg nekem. Krémmánián jelenleg 5 csillagos. :)

Share:

0 megjegyzés