A legeslegszebb lakkom - Dance Legend Milky way
Szóval igen, megvan életem eddigi legszebb lakkja. És be kell valljam, ő bizony jó magasra tette a mércét, már ami a jövőbeni lakkjaimat illeti. Már vagy 8 hónapja szemeztem vele, de a külföldi rendelés postaköltsége elvette a kedvem a kísérletezéstől. Azt mindannyiunk lakk-mennyországa, a Nailland jóvoltából kis hazánkban is elérhetővé váltak az orosz Dance Legend márka különlegességei.
El sem akartam hinni, hogy végre az enyém lett a Tejút egy kis szelete. Sejtettem, hogy oda meg vissza leszek majd tőle, de amint a kezembe vettem, el sem hittem hogy ilyen szépség létezik. Jó sok fotót hoztam róla, egyszerűen kénytelen voltam mindenféle fényviszonyok között, minden pózban fotózgatni.
Olyan nagyon szép, hogy napokig csak bámultam a körmeimet, és egymás után kétszer is felkentem. Ilyenre szerintem az elmúlt két évben nem volt példa.
Maga a lakk egyébként nagyon könnyen kezelhető, kellően folyékony és szépen terül. Az ecsete igazi klasszikus, keskeny és egyenes. Egyébként nem kedvenceim ezek a típusok, de őhozzá kimondottan passzol.
Mindenképp kell alá egy sötétebb alap, mert csak azon mutatkozik meg igazán a valódi mélysége. Én a fekete Moyrát használtam alá, erre jött két réteg Milky way, és íme a végeredmény:
Közvetlen napfényben:
Természetes fényben:
Neonfényben:
A gyártó szerint piros-kék-zöld átmenetes, de szerintem ez nem igaz. Tökéletesen sokszínű, van benne sok lila és némi arany is, valami káprázatos hogy mennyire változékony.
A holo-pelyhecskék pedig zseniálisak, rengeteg van benne belőlük. Nekem nagyon a PP Eyre jut eszembe róla, mármint a pelyhessége. Hoztam két életlen képet is, mert így látszik a holo-színe is, a vaku és a zoom ezeket sajnos ezüst színűre fakította fent.
Szerintem megfelelően tartós is, fedőlakkal 4 napig teljesen tökéletes maradt rajtam!
Nem egy olcsó darab, mert a 6,5 ml-es üvegcse 2290 Ft-ba kerül, ITT megtaláljátok. Én viszont azt mondom, tökéletesen megéri. Ha csak egyetlen lakkom lehetne, akkor most már biztos, hogy ő lenne az. (Na jó, ki tudja hányszor fogom még ezt mondani más lakkokra a jövőben...)
Szemezek még a Wow prizm lakkok egynéhány darabjával, de most komoly lakk-stopon vagyok. Tudom, hihetetlen hogy ezt leírtam, a részletekkel az ünnepek után jövök. ;)
Nektek van már Dance Legend lakkotok?
Blondie
5 megjegyzés
Nagyon szépséges ^^ Nekem még nincs tőlük lakkom, de ami késik, nem múlik. Az Ultra Chrome Flakies kollekció különösen megfogott :)
VálaszTörlésA Wow Prism kollekcióról sajnos nem tudlak lebeszélni, az első darab ebből a kollekcióból a világító kék Through the glass volt és nem beleestem, hanem szó szerint belezuhantam! :D Minden cseppje megéri az árát és egy a fantasztikusan csalafinta, Milky Way sem unatkozna egymagában, mint DL lakk a polcon :P
VálaszTörlésPusza: Reni
Hű*-* Nagyon tetszik ez a lakk:)
VálaszTörlésImádom ezt a lakkot, csodálatos :) És remekül mutat a körmeiden! :)
VálaszTörlésHát igen, nincsenek rá szavak, gyönyörű!!
VálaszTörlés