Kipróbáltam - Max factor Skin luminizer (nem rendhagyó poszt)

Sziasztok Pöttyök!

Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá ehhez a bejegyzéshez. Rég nem írtam egy sort sem, kicsit furcsa most billentyűzetet ragadni. Nagyon hiányzott a blogolás, a blogger-közösség, a kommentelések. Nem akarom mélységeiben kifejteni a miértjét, annyi remélem megteszi válaszként, hogy most vagyok túl egy igen intenzív párkapcsolaton. Megvoltak a maga szépségei, a nagy magasságok és a hatalmas mélységek, és az azt-hittem-ez-örökre-szól érzése is. "Ember tervez, Isten végez." - szokták mondani. Most viszont tényleg van energiám, időm és nem utolsó sorban kedvem bejegyzéseket írni Nektek. Kicsit olyan, mintha visszakaptam volna önmagam, és bár biztosan lesznek még mélypontjaim, de nagy általánosságban ki merem jelenteni: rendben vagyok. :)

Ennek örömére neki is estem tervezgetni, befotózni, ötletelni és VÁSÁROLNI, mert a szakításokat "csak így" lehet túlélni. ;) Ennek a shopping-tombolásnak egyik eredménye a mai főszereplő, a Max Factor új alapozója: a Skin luminizer.



Amit a gyártó szerint tud, ígér ez az új csoda:
"Azoknak a nőknek készült, akik nem egy magas fedésű alapozóra, hanem csupán  egészséges, természetes ragyogásra vágynak. Ez az innovatív termék amellett eredményez egyenletes bőrfelszínt, hogy egy bőrápoló jótékony tulajdonságait is biztosítja egyben. Az alapozó gyöngy pigmentjei ragyogóvá varázsolják a bőr tónusát, míg az elasztomerek olyan réteget képeznek a bőrön, amin a fény visszatükröződik, így idézve elő az egészségesen tündöklő arcbőrt.Az egyedi csavaros formula ragyogást fokozó összetevőket tartalmaz, kivilágosítja a bőrtónust és korrigálja az esetleges bőrhibákat. A végeredmény: egészségesen ragyogó arcbőr.Az alapozóban lévő VitaNiacan komplex, B és E vitamin és glicerin hidratáló hatással bír, melyek pótolják a bőr természetes nedvességét. 5 árnyalatban kapható."

Kezdjük máris azzal a roppant egyszerű matematikai bizonyossággal, hogy én mindösszesen három árnyalatot voltam képes megszámolni, akárhány drogériába is mentem. Ez mondjuk lehet az én hibám is, manapság néha a nevemen is el kell gondolkodnom, na de mégis: jó eséllyel tényleg csak három árnyalatban érhető el (beige, golden és bronze néven).


A kiszerelése praktikus, kényelmes a használata. A kis csőrös adagolójával nagyon precízen adagolhatjuk az alapozót, egy csepp sem megy kárba. Icipici kis nyomásra kis adag jön belőle, szóval a pocsékolás érzését kizárhatjuk.




Ez az arany színű festés sejtésem szerint a luxus érzését kívánja garantálni. Na, nekem ez két okból sem jön be. Egyrészt a pumpás fej műanyaga eléggé olcsó hatású, amolyan kopogós-repedős fajta (itt jut eszembe, az alapozó hengerének műanyaga tutira táskabarát, nem tűnik könnyen törhetőnek, és a kupak is biztosan zár).

Másrészt van egy olyan érzésem, hogy ha minden nap a táskámba hajigálnám, ez az aranyozás pikk-pakk lekopna; valószínűleg a mindennapos nyomkodás hatása is ez lesz (de majd megkövetem magam, ha két hónap múlva is ugyanígy néz ki).

(Mondtam már, hogy mennyire utálok a csomagolásokról írni? Hacsak valami nem extrém módon hiperszuper, praktikus avagy borzalmas; ezt a részt én szeretem átugorni. A csúnya fiúk is lehetnek értékesek, akkor miért épp egy sminktermék csomagolásától várnék csodákat.)


Szóval maga a kence. Namost én ezt az innovatív csavaros formulát nem értem. Lehet, hogy bennem van a hiba, meg biztosan így lehet a leginkább egységesen adagolni a fényvisszaverő pigmenteket... nekem mégis az az érzésem, hogy ez csak jó öreg marketing-trükk. Igazából mindegy, a polcon elég pofásan néz ki, olyasmi mint a csavaros mogyorókrém, akkor meg már rossz nem lehet. :D


Kinyomkodás után a csíkozásnak egyébként nyoma sincs (kinyomás közben sem, ami azt illeti). Az állaga valamivel sűrűbb, mint pl. a Facefinity-é, kellemes vele dolgozni.




Itt láthatjátok hogyan fest közvetlenül kinyomás után; majd a kupac mellett picit eldolgozva; ezek felett pedig igyekeztem a kézfejem bőrébe illeszteni, jól beledolgozni. Az arcomon egyébként egy puha sminkszivaccsal oszlatom el; először egy pöttynyit nyomok a szivacsra, azt szépen bedolgozom, majd haladok tovább. A Max Factor sminkmesterei szerint alapozóecsettel ajánlatos felvinni, hogy természetesebb legyen a végeredmény, nekem úgy nem igazán vált be, de majd mindjárt elmondom, miért. Kicsit olajos érzetet hagy maga után, nem árt púderrel fixálni. Ezzel meg szerintem pont a fényvisszaverő effekt sérül valamelyest, de én például utálom, ha ragad az arcom egy krémtől. Nem kell azért megijedni, a jó öreg Catrice púderem nem veszi el a csillámlás élét, épp eléggé fényvisszaverő marad az arcom púderezés után is.






Szerintem már látható a fenti képeken is, hogy a vásárlásra csábító szlogen nem túlzott: valóban elég gyengus a fedése, még az átlagos hétköznapokra is. Én mondjuk szeretem, ha az alapozó teszi a dolgát, és minimum egy közepes fedést ad. Ez a termék ezt nem tudja sajnos, de nem akarom emiatt lehúzni, mert ugye nem is ígért ilyet. A fényvisszaverő pigmentek hatása szerintem elég jól látszik itt az utóbbi képen. Ha nagyon-nagyon közelről nézem a bőrömön, akkor apró kis ezüst csillámokat láthatok, de senki nem fog még 20 centis távolságból sem az arcomba bámulni, akkor meg már egyáltalán nem észrevehetőek a pigmentek. Tényleg szép, sejtelmes fényt ad a pofinknak.
Tartósságra sem egy nagy valami: 6 óra után már látványosan kezd beszívódni a bőrömbe, vagy hogy is mondjam. Este, a sminklemosáskor nem sok anyag marad a tejes-lemosós pamacson, a tonikoson meg szinte semmi. Azért viszont megdicsérem, hogy nem fényesedik vagy olajosodik alatta a bőröm, még púderezés nélkül is 4-6 órán át konszolidáltan nézek ki, de a 8 óra lejártát követően is vállalható a bőröm. 

Összességében nem is tudom, mi a véleményem. Szeretném szeretni, de nem igazán sikerül. Utálni sem tudom, vagy haragudni rá. Olyan kis semmilyen, azt kell mondjam. 3999 Ft ért jutottam a 30 ml-es kiszereléshez, ez szerintem határozottan túlárazottá teszi a terméket. Ezt a hatást, fedést szerintem egy mezei színezett alapozó is hozza, a fényvisszaverést meg valamiért nem tartom létfontosságúnak. 


Hoztam jó sok fotót, amint épp viselem. Nem azért ilyen sok, mert hűdeszépvagyokönmagamszerint vagy ilyesmi,; hanem mert talán így tudok segíteni a vacillálóknak. Igyekeztem minél több szögből és fényben megmutatni az arcomon: mennyire ül bele a ráncokba (ja igen, szerencsére ilyen tulajdonsága nincs); mennyire egységesíti a bőrt (höhö, hát olyat nem nagyon tesz, mint láthatjátok); mennyire olvad be, mennyire fénylik, satöbbi... Ja igen, a fotók totálisan retusálás-mentesek, semmiféle szűrőt meg fotóboltot nem alkalmaztam, ez a meztelen valóság. Íme:

















Most jönnek a Glamour-napok, szóval féláron nem kidobott pénz, ha nem egy igazi alapozóra vágytok, az INCI-je is rendben van, szóval senkit nem szeretnék lebeszélni róla. Én is elkenegetem, mert irodás napokra elmegy, nem lesznek tőle pattik az arcomon meg az összes fent felsorolt, de újra biztosan nem veszem. Maradok a jól bevált Facefinity-nél, hiába, hűséges típus vagyok. :)

Ti próbáltátok már a csavaros csodát? Mit vártok egy alapozótól, mit kellene tudnia a tökéletesnek?


XOXO: Blondie


PS.: Jaj, a szemem nem az igazi, ex-sógornőmtől (aki szerencsére még mindig barát) kaptam ezt a szupi zöld színű kontaktlencsét. Neki nem lett jó, én meg eljátszom. :)

Share:

3 megjegyzés

  1. Ezt ki akartam próbálni, de akkor inkább Facefinityt veszem meg a Glamour kuponommal.

    VálaszTörlés
  2. Én is épp ki akartam próbálni:)itt lehet kapni mind az 5szint,az utolsó 2 igen sötét barna árnyalatú, talán otthon nincs rá igény.

    VálaszTörlés