Kipróbáltam - Essence extra longlasting eyeliner pen

Sziasztok Pöttyök!

Nemrég írtam már nektek az Essence új, hercegnős spiráljáról, amit a tussal egybecsomagolt akcióban szereztem be. Eredetileg nem terveztem használni ezt a darabot, sosem voltunk jó barátok, a filces tusok meg én. Aztán egyik nap gondoltam egy merészet és magamra kentem. Aztán most megmutatom.



Nahát ez ő. Első ránézésre semmi különös. Tényleg egy sima fekete filcnek látszik. Klasszul záródik a kupak, ez azért fontos, mert így nem folyik szerteszét a táskában, ha mégis beledobjuk.


Aztán felkenceficéltem a kézfejemre, ahol is így nézett ki:

természetes fényben

vakuval

Hát, ahogy itt beleszaladt a bőröm ráncaiba, bizony kissé megijedtem. Nézegettem, mondom húha, ebből mi lesz... A hegyével meg nem tudtam kellően precíz és mély fekete vonalat húzni. Na Istenem, most segíts...
Én ugye a zselés tusokhoz vagyok szokva. ferde ecsettel kenem fel. Forgattam rendesen a kis filcemet, hogy most akkor tulajdonképpen hogyan meg honnan is kezdjek neki. Gyakorlatilag annyira jutottam így tudományosan, hogy szépen elfektettem az oldalára a szempillatöveimnél, és a belső szemzugtól kifelé elkezdtem húzni. Aztán elsőre katasztrófa lett, amit műveltem. Győztem javítgatni. Már majdnem hagytam is a fenébe és repült volna a kukába, de fene tudja miért, adtam neki még egy esélyt.
Aztán milyen jól tettem! Másodszorra már semmilyen bajunk nem volt egymással. Majdnem önmagát applikálta fel a szememre. És miután három pillanat alatt megszáradt, nem ment sehova. SEHOVA! Nem kenődött, nem maszatolt, nem kopott és nem fakult meg. Komolyan mondom, teljes a döbbenet.
10-12 órát bírt ki úgy, mintha 2 perccel ezelőtt kentem volna fel.

Na ilyen lett, nyilván nem a legprecízebb a vonal, de második próbálkozásra én azért egész jól elvoltam vele.






Azt elárulom, hogy ennyire rejtett szemhéjnál roppant macerás a filces véggel dolgozni, az ecset nekem még mindig sokkal tutibb. De ez a fekete színe meg a tartóssága, ez kárpótol mindenért. Lemosni meg pofonegyszerű, nem kell sikálni meg dörzsizni mint sok fekete kenceficét. (Ebből adódóan a vizet egy pöttyet sem bírja, szóval ne ebben sírjatok a moziban.)
Próbáltam benne hibát találni, de nem sikerült. Azóta minden nap tusvonallal járok dolgozni. :D

Naszóval engem megvettek kilóra. Ha még találtok a spirálos kombóból, akkor ki ne hagyjátok. Fogggalmam sincs önmagában mennyibe kerülhet, de szerintem maximum egy ezres körül járhat. Nézzétek meg, ha szeretitek a filces tusokat, akkor tuti jó választás!

XOXO: Blondie

Ui.: ezeken a fotókon is a Lash Princess spirál van rajtam, teljesen belopta magát a szívembe...


Share:

7 megjegyzés

  1. Nekem az essence long lasting szemcerka van meg, gondolom ezek a long lasting termékei mind megállják a helyüket :) Egyébként nekem is rejtett szemhéjam van, így már nemigazán használok tust, inkább a felső vízvonalamat húzom ki ezzel a long lasting ceruzával :) Ez a spirál meg nagyon szép pillákat csinált :O Lehet én is megveszem :))

    VálaszTörlés
  2. Nekem be volt száradva a filc, ki is dobtam. De látom a tied jól szuperál: )

    VálaszTörlés
  3. nekem kicsit csalódás volt mind a kettő, ennek ellenére rendszeresen használom őket. :)

    VálaszTörlés
  4. Én filces tusból csak Avonosat használok, az tökéletesen bevált, de ez is jól teljesít, ahogy látom :)

    VálaszTörlés
  5. @wonderful-fleur; az a baj, hogy nekem minden lefolyik az összes létező vízvonalamról 3 másodpercen belül, pedig jó az ötlet.
    @Azrail; az nem boldogság, nem próbáltad visszavinni az üzletbe?
    @Manna; sajnálom, hogy neked nem vált be, mi volt a baj velük?
    @Megaera, az Avon filces tusait én is próbáltam, még a barnával aránylag ki is voltam békülve, de a fekete nekem nagyon nem volt jó :(

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Ugyan nem mostani bejegyzésed, de én is megvettem, lassan írok róla bejegyzést (2hete van meg). Nekem 2-3 óránál tovább nem marad fent, elkezd nagyon csúnyán kopni. :( Pedig annyira kézre áll még.

    http://barbisminkesszepseg.blogspot.hu/

    VálaszTörlés