Teszteltem - New Cid natural wardrobe palette

Sziasztok Szépségek!

Ma a HQhair-től rendelt New Cid Natural wardrobe palettát hoztam Nektek.


A képen ő az első. A cég gyárt még egy színesebb palettát is, ahogy azt láthatjátok.


Tulajdonképpen nem terveztem komolyabb palettavásárlást a Naked3 előtt, de aztán e-mail-ben kaptam egy 20%-os kupont nemrég. Elkezdtem körbenézegetni az oldalon, végül ez a paletta és a Naked flush maradt a döntőben. Ő lett a kiválasztott, mivel a cégről sem hallottam még soha, a paletta mellé pedig járt egy három-az-egyben rúzs-kombó is. A szett ára 24 angol font, ebből arra következtettem, hogy a minősége sem lehet rossz.

Két hét alatt érkezett meg hozzám a kis csomag, a szállítás ingyenes volt.


Maga a paletta egy fehér karton tokba rejtve érkezik, a csomagolás igényes, minimalista stílusú. Nagyon tetszenek az ezüst részletek, elegánssá teszi a kinézetét. Kemény karton tokban rejtőzik a tíz árnyalat, a fedele mágnessel biztosan záródik. Jár mellé egy fekete szemceruza és egy kétvégű (szivacsos és ecsetes) applikátor is.

Vakuval:



Természetes fényben:




Ránézni egyenesen öröm, nagyon szeretem a hasonló, meleg természetes színeket. Kicsit Naked koppintás, de nem bánom. A boldogság része azonban ezzel ki is merült.
Alapvetően biztonsági játékos vagyok, ritkán próbálok ki ismeretlen holmikat megfelelő számú, meggyőző teszt elolvasása nélkül, ez azonban intuitív vásárlás volt. A gyártóról ITT olvashattok bővebben.

Szóval, ami nem tetszik:
-a tokban rejtőző szemceruza valami borzasztóan gagyi csomagolást kapott. Egyrészt a kupakon ragasztómaradványok találhatóak, direkt nem szedtem le fotózás előtt. Olyan, mintha a már korábban elkészült darabról leszedték volna a matricát és csak bedobták a palettába. A fehér festés pedig nem egyenletes, túl vékony rétegben vitték fel és foltos. Na, ezért már eleve használtnak tűnik a ceruza. A színnel egyébként minden rendben, csodaszép, pigmentált fekete, nem is túl kemény, nem morzsálódik. Mondjuk nem is túl tartós, mászkálásra hajlamos. Swatch-olni elfelejtettem. :)
-az apllikátorral kapcsolatban semmi különösebb észrevételem nincs, általában a palettákba csomagolt darabokat használhatatlannak minősítem, bár ennek az ecsetes vége nem is olyan rossz, felső pillasor kiemelésére utazásnál jól fog jönni. Egyébként ferdére vágták, elég precízen.
-ahogy a fenti képeken is láthatjátok, a swatch-ok készítése után fotóztam a színeket. Na most szerintem Ti is észrevettétek, hogy a néhány színminta elkészítését követően a festékek felületén erős használt állapot mutatkozik. Sajnos azt kell mondjam, erősen porolnak a festékek. Tényleg, nagyon. A palettára került szemcséket sem takarítottam le a fotózás előtt. A nagyobb baj, hogy eleve a minták elkészítésével is meggyűlt a bajom. A matt színek iszonyat kemények, ujjal nehéz megfelelő mennyiségű színt felvenni, az applikátor viszont krátert szánt bele ha nem vigyázunk.
A fényes darabok viszont vajpuhák, de nem jó értelemben. Amint hozzáérek, szinte darabokban marad az ujjamon, ecsettel azért konszolidáltabban viselkednek.

Vakuval:




Pigmentáltság:

Vakuval:


Felül alap nélkül, alul viszont BB krémre kenve (bocsi-bocsi, most a szemhéjalapom nem pacsáltam el erre).
A vakuval, mesterséges fény mellett készült képek esetében még nincs is különösebb a legtöbb színnel. Az már itt is jól látszik, hogy az első, harmadik és ötödik szín elég gyengécske. Highlighter és satírozó színek esetében ezt még meg is bocsájtom.

Természetes fényben, alap nélkül:



Jól látom, hogy nem látom? Hát bizony. Totális fail. A két legsötétebb szín katasztrófa. Többszöri áthúzással, lepotyogott darabok eldolgozása után sikerült kicsiholnom belőlük ennyit. Az az utolsó sötét szín egy rémálom, a legrosszabb az egész palettában.
A második, negyedik és hatodik színt megszerettem, abszolút hordhatóak és szemen szépen mutatnak, a hetedikkel sincs különösebb bajom. A harmadik szín nagyon jól kiváltja majd a MUA palettámból gyorsan fogyó bézst, és itt ki is merül a dolog. Alappal már nem is kísérleteztem, jelentős különbség nem mutatkozott.

Járt ugye a paletta mellé a rúzsmizéria is.


Elvileg az eső rózsaszín lett volna a paletta mellett, hozzám mégis a második érkezett meg. Mondjuk nem annyira bánom, mindkét szín szép.



Alapvetően ötletes szerintem ez a kialakítás, a csomagolása is tetszik. Ezüst színű fém hengerben kapnak helyet a kicsikék. Egyetlen kis problémám akadt vele: ez a rúzs valami roppantul mini. Ekkora tokba belefért volna szerintem egy picikével nagyobb darab is.
Az összes darabról elmondható, hogy jól pigmentáltak, krémesek, jó velük dolgozni. A szájfény és a rúzs (krémes!) tényleg megegyező árnyalatú, a ceruza sajnos jóval sötétebb, elüt a másik kettőtől. Na, ezeket nem is mintáztam, eléggé hidegen hagynak, táskába dobva vésztartaléknak jó lesz. Ha szeretnétek róluk képeket, akkor viszont szívesen befotózom. Ja igen, mondjuk ekkora ceruzát életemben nem fogok elhasználni, pláne ha a rúzs ilyen apró.

Egy szó mint száz, nekem ez a paletta totális csalódás. Hétezer (!) forintért azért kicsit komolyabb minőséget vártam. A csalódásomon a rúzs sem enyhít, mert alapvetően nem emiatt rendeltem meg a holmit. Ha még keresitek a tökéletes natúr palettát, azt javaslom ezt a darabot messzire kerüljétek el.


Ti mit gondoltok?

XOXO: Blondie

Share:

6 megjegyzés

  1. Sajnálom, hogy nem azt kaptad, amit vártál :( Pedig a palettában nagyon szépnek tűnnek a színek, csak a swatch-okon látja az ember, hogy valami nem stimmel velük. A rúzs meg tényleg nagyon mini :O

    VálaszTörlés
  2. kár érte, mert így első ránézésre csodaszépnek tűnik :)

    VálaszTörlés
  3. Kár érte, mert tényleg gyönyörűek a színei! :/ Mondjuk nekem a rúzs és a csomagolása nagyon tetszik, még nem láttam ilyet! :)

    VálaszTörlés
  4. Kár érte, pedig a dobozban nagyon szépnek tűnnek :-(

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nagyon ígéretes, kár, hogy mégsem annyira jó... Én most megvárom a Naked 3-at, hogy kapható legyen normálisan, illetve még a Vice 2-n gondolkodom... :-)

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom, hogy nem azt nyújtja amit vártál :( viszont egy sminket megnéznék vele :)

    VálaszTörlés