Két bevált újdonság az Avon-tól



Még a februári újdonságok között szerepelt a Radiant gold termékcsalád az Avon-nál, ebből egy lehúzható arcmaszk került hozzám kipróbálásra.
Amit előljáróban tudhattam róla: "Ragyogást kölcsönző arcmaszk aranyló szemcsékkel. Eltávolítja a szennyeződéseket, tiszta, friss és energizált külsőt eredményez."
Imádom a lehúzható arcmaszkokat, már persza abban az esetben, ha jól működnek, mert így jóval kevesebb a gubanc a leszedésükkel.


Jelentem, ez a maszk ilyen szempontból szuper. Egy átlátszó gélről van szó, nagyon sűrű és apró aranyszemcsékkel van tele. Funkciója szerintem a vizualitáson kívül nincsen ennek a csillogásnak, de azért mókás. Én az ujjaimmal viszem fel, nagyon jó dolgozni vele. Nem folyik, pont ott marad ahova kenem. Nem kell belőle brutál mennyiséget felpacsmagolni, mégis homogén lesz a végeredmény. Viszonylag gyorsan meg is szárad, olyan 10 percig szoktam fent hagyni és már húzhatom is le.
Szépen, egészben le is lehet szedni, szóval ilyen szempontból csillagos ötös.




A hatása: hááát, puhít és simít, bár jelentős különbséget nem vélek felfedezni az előtte-utána állapotok között. Nem tartom kötelező vételnek, de ha szeretitek az iolyen lehúzható kencéket, akkor ebben biztosan nem fogtok csalódni.




A másik bevált újdonság az epres-fehércsokis család testápolója. Nagy testáoló-fan lettem az elmúlt években, így ezt a vááltozatot is nagyon vártam.
Ilyen cuki kis fehér műanyag flakonban érkezik, engem nagyon emlékeztet a külföldön kapható tejesüvegekre. Az adagolója jól zár, a krémet viszont könnyű adagolni vele.
Illata: valóban felfedezhető benne mindkét fő kompnens, én mégis valami masszívabb, vagy talán valódibb, frissebb illatot vártam. Műeper és kicsi fehércsoki, édes, de nem tömény. Nem rossz, de nem az igazi.
Hatása: teljesen átlagosnak gondolom, vannak ennél jobb és rosszabb darabok is. Mindennapos használatra megfelel, de nem ez a darab lesz az, amivel elég kétnaponta bekennem magam - pedig nincs extrém száraz bőröm. Egyébként közepes a bezsívódási ideje is, nem azonnali de pár perc és tökéletes lesz.
Mennyiség: az átlagosnál kicsit kevesebb anyagot tartalmaz, 200 ml van a flakonban.
Erre sem mondom, hogy mindenképpen be kell szerezni, de szívesen használom, a dolgát szépen elvégzi.


Ti mit használtok mostanában, amivel elégedettek vagytok?

Share:

0 megjegyzés