Legújabb fürdős kattanásaim



Sok fürdéshez / zuhanyzáshoz használható holmim felgyűlt az utóbbi hetekben, így ezekől hoztam egy kis beszámolót nektek. A felső képet mindösszesen annyi indokolja, hogy köztük van ez a halálosan cuki macis habfürdő, ami gigakedvenccé vált a családban, kezdjük is vele a sort.




A csomagolás sajnos ugyanaz, mint a rénszarvasos fahéjas-szilvás változat esetében. Ezt nem nagyon szeretem, mert a lyuk túl kicsi a zselés fürdő kinyomásához, ha meg kiveszem a szűkítőt, ömlik belőle. Mindegy, szeretünk pancsolni, mi így használjuk, bár kicsit sok így az anyagveszteség.
A fürdőke viszont kárpótol mindenért, mert olyan frenetikusan valódi narancsos csokiillata van, mint anyukám legfinomabb tortájának. Megvettek vele kilóra. Diétázóknak is melegen ajánlom, egy fürdés vele és annyira eltelik az orr az illatával, hogy nem vágyunk majd a csokievésre (tesztelte, bevált).
Egyébként meg egy viszonylag folyós, zselés állagű fürdőkence, világosbarna színben, átlátszó vagy hogy mondják ezt. Nem szárít, nem irritál és fürdés után még egy jó fél órán át érzem az illatát magamon.




Jó barátja a mellette látható változat, ennek viszont bazsarózsa és gránátalma illata van. Hát nem tudom, egyenként milyen illatot kellene elképzelnem, számomra ez egy nagyon tömény.... őőő... inkább gyümölcsös, mint virágos illat, viszont nagyon kellemes. Töményen édes, nagyon passzol a tavaszhoz és kellemes használni. Semmi problémám nincs vele, viszont nem olyan karakteres számomra, mint a csokis mackó. Ezer bocsi, de nekem ez most egsy felejthető darab, bár igazán nem tudok semmibe belekötni... ízlések és pofonok.


Ami viszont nagy segítség nekem és tudok vele a húzósabb estéken időt spórolni:




Végre az Avonm is előállt egy saját, zuhanyzás közbeni testápolóval. Amit tudni érdemes róla:
"A mandulaolajat, aktív összetevőket és omega-3 zsírsavat tartalmazó testápolót a kedvenc tusfürdőnk használata után kenjük nedves bőrünkre, majd öblítsük le. Használata könnyű és nem kell arra várnunk, hogy beszívódjon. Érzékeny bőrűek is bátran használhatják az allergológiailag tesztelt terméket, ami parabén-, ftalát- és színezékmentes."
Amit nagyon szeretek benne: jól adagolható, semleges az illata, gyorsan beszívódik és nem hagy olajos filmréteget a bőrön. Nagyon nagy piros pont a parabénmentessége miatt, nagyon bírom az ilyen termékeket.
Ami picit talán hátulütő, hogy kevésbé hidratál, mint az általam használt testápolók. Általában 2-3 nap folyamatos hagyományos testápolózást követően szoktam beiktatni egy ilyen laza napot. Nyáron viszont tökéletes lesz, amikor a nehezebb krémeket nem viselem el magamon. Tutira újravevős.




Ti milyen fürdőkencéket használtok mostanában?

Share:

0 megjegyzés