Kedvencek a DM-ből: Balea termékek


Ígértem nektek egy összefoglalót az aktuális DM-saját márkás kedvenceimről. Jól  megfogtam magam ezzel a feladattal, mert ahogy körülnézek a fürdően, lassan már nem látok más márkát, mint  a Balea.


A legnagyobb kedvencem viszont nem szerepel a képen sajnos, merthogy hetek óta hiánycikk, sehol nem lelem. Ez pedig a szárazsampon.  A világ legjobb találmánya és én bizony minden héten egyszer kitolom vele a hajmosást.

A dobogó kettes fokán a Balea legújabb termékcsaládjának két tagja szerepel, ők pedig a bőrszépítő vonal tagjai.


Ezen a képen a nappali, színezett hidratáló krémem szerepel. Még soha nem találkoztam hozzá hasonló, színezett hidratálóval. Az eddig próbált példányok vagy semmit nem csináltak, vagy önbarnítóhoz hasonló módon viselkedtek és narancssárgára fogták a fejemet.
Ez a darab viszont engem a koreai BB-krémekre emlékeztet. Állagra, illatra nagyon hasonlít, viszont nem sápaszt. Igazi my-skin-but-better. A kánikulákban nem is használtam mást, mint őt. Mattít, hidratál, egységesíti a bőrképet és 10-es fényvédő is van benne, valamint a ruhákat sem fogja vagy színezi meg. Ja, és kb. 1500 Ft-ba kerül. Nekem ennél nem kell több.

Van belőle egy éjszakai változat is, ő nem színezett viszont rózsaszínen irizáló tubusban van. :D

A Q10 család éjszakai krémjével befürödtem, kenhetetlen, sűrű, nem szívja be a bőröm és lélegezni sem tud alatta.
A fent látható nappali krém viszont bevált, bár barátkoztunk egy ideig. Kicsit sűrű, nehezen szívódik be és erős az illata is, ami sokáig megmarad, d: nagyon szépen teszi a dolgát és nem pattog ki a bőröm.

Ha már arcápolás, akkor itt ez a remek kis bőrfeszesítő szérum. Érett bőrre ajánlott ugyan, de így harminc felett néhanap szerintem nem árt alkalmazni és a bőröm is szereti. Ez egy tejfehér géles kence, ami sminkalapként is megállja a helyét. Pumpás adagolója van, amivel nemárt vigyázni mert egy nyomásra annyi cucc jön ki, ami még a nyakra és dekoltázsra kenve is sok. Ellenben pillanatok alatt beszívódik és tényleg kisimítja a bőröm. (Az uramra is kenem ha nagyon nyúzottan ébred.)

És a legnagyobb felfedezésem a múlt hónapban: az arctisztító hab.



Kerestem valami jó kis cuccot a reggeli tisztításra és rajta akadt meg  szemem. Esténként Manna Ében szappant használok, de reggelente az nekem macerás. Imádom hogy két pumpálással szép sűrű habot kapok, érzem ahogy használ és tisztít, és az illata is frenetikusan jó. s szerencsére egy pöttyet sem szárít, nekem nagyon bevált. Van belőle egy rózsaszín változat is, az érzékeny bőrűeknek.

A kis alutasakos arcmaszkok impulzusvásárlás eredményei de ezeket sem bántam meg szerencsére. Két tasaknyi cucc kb. 250 Ft és egy tasak nekem két alkalomra is elég. Van belőle legalább ötféle verzió, és limitált kiadások is. Ha egy kis extra kényeztetésre vágysz potom pénzen, akkor ezeket vedd meg.

A Balea tusfürdőket szerintem senkinek nem kell bemutatom. Az After sun kókuszosa a tavalyi nyár nagy trendje volt, szerintem ez idén is így van. Az illatuk isteni, krémesek, habzanak, nem szárítják a bőrt és ezeregy illatban kaphatóak. Nekem még a macaronos-mandulás volt nagy kedvencem anno.

Ugyanez a helyzet a samponokkal.


Szilikonmentes sampont vadásztam, amikor úgy három éve összefutottam vele, és azóta sem használtam mást. Az első olyan szilikonmentes sampon, ami jól habzik, finom az illata és nem gubancolja össze a hajamat. Ilyen tapasztalatok után vettem meg a szintén szilikonmentes balzsamot, ő viszont nem vált be ennyire. Nem mondom, hogy rossz, de az é hajamra kevés amit tud. Ezt a flakon elhasználom és kutatok tovább.

Testápolásban viszont szintén nem übereli a márkát semmi. A nagy tégelyes testápolók tökéletesek minden napi ápolásra ( a kókuszos a kedvencem), de a bőrszépítő olaj is nagy kedvencem lett.
Szintén odavagyok a lábápoló vonalért, idén a nagy kiszerelésű lábfürdősót kedveltem meg, de ezt a lábvajat (kb. mint egy testvaj) szinte minden este használom:


Pillanatok alatt beszívódik, hidratál és a mentának köszönhetően hűsít is Ja és az illatai is szuper!

Remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet, és tudta segíteni néhány tippel.

Ti mit használtok a márkától?

XOXO: Blondie

Share:

2 megjegyzés

  1. A Balea Trend It Up száraz sampon a legtökéletesebb a hajam számára, sajnos mindenhol hiánycikk, mert egy új, vaníliás változat jön ki belőle...nagyon remélem, hogy minőségben nem múlja alul előző társát.
    A koffeines hajbalzsam az, ami a másik hatttttalmas kedvencem, megerősítette és dúsította a vékonyszálú hajam, imádat! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. Óóóó koffeines hajbalzsam? Ezt mindenképp levadászom, köszi Reni! :)
    A szárazsampont pedig várom akkor rendületlenül. :)

    VálaszTörlés