Kipróbáltam - Avon négyes szemhéjpúder
Néhány héttel ezelőtt érkezett hozzám a májusi Avon újdonságok egyik darabja, ez a négyes szemhéjpúder.
Több ilyen quoatro-m is volt már korábban, így tudtam, hogy a különböző variációk minőségbe eléggé ingadozó szokott lenni.
A mostani darab a Rose awakening nevet viseli, és visszacsatolva: nem az erősebb darabok táborát erősíti.
A csomagolása a hagyományos, közepesen masszív, fényes fekete műanyag, méretes tükörrel a fedelében. Jár még hozzá egy szivacsos applikátor is, ami mondjuk jól jöhet utazáskor, ha ecsetet elfelejtenénk csomagolni, másra viszont nem nagyon jó.
Ahogy a katalógusképen is látható, az árnyalatok nevet kaptak, ami cuki ötlet volt. Szeretem, ha névre tudok hivatkozni, még akár magamban is, nem csak hogy "a hármas és a négyes".
Tapicskolásra elég jónak tűntek a színek, aztán amikor a swatch-okat készítettem, már nem nyűgöztek le annyira. (Primer-re készíültek, ecsettel, többszöri áthúzással.)
Kattintásra nagyítható a kép, célszerű úgy megnézni, hátha jobban látszik. Sajnos bárhogy próbálkoztam, ennél jobb pigmentáltságot nem sikerült kicsikarnom belőle. Nagyon nagy kár érte, mert a Softened peach nevű árnyalathoz nagy reményeket fűztem, meg úgy a koncepció egy alap nyári palettának szuper lett volna.
A málnaszínűt lehetetlenség foltmentesen eldolgozni (mondjuk a hasonló árnyalatoknál ez gyakori probléma). A vaníliasárga szinte színtelen, a highlighter szín pedig nem elég fényes.
Ha már hazsnáljuk, akkor mindenképpen kötelező mellé a primer, nélküle sajnos sok különbséget nem fogtok tapasztalni az egyes színek között.
Ellenben, ha a dolgok jó oldalát keressük: ha pont olyan színekre vágytok, ami a no makeup - makeup kategória, akkor nem is találhatnátok ennél jobb darabot.
Ti szeretitek ezeket a quatro-kat?
2 megjegyzés
Ez a szín már benne volt az avonos kosaramban, de aztán kivettem, majd egy következő kampányban akartam megvenni. Így viszont már nem dobom ki a pénzt hála neked :)
VálaszTörlés@Milla C: örülök, hogy megkímélted magad egy csalódástól. :)
VálaszTörlés