Catrice Treasure trove - a nagy év végi teszt

 

Bizony, ennek az évnek is vége lesz néhány óra múlva, és hogyan búcsúzhatnék tőle méltóbb módon, mint a Catrice legfrissebb, limitált kiadásának bemutatásával. Vigyázat temérdek kép következik, nem tudtam kevesebbet választani. (És ebben az esetben semmiféle képmanipuláción nem estek át a fotók.)


Nagyon friss a kapcsolatunk a termékekkel, még nem ismerjük egymást kerek 24 órája, de máris áradoznom kell róluk.
Az megelőzi a posztot, hogy a promóanyag alapján nagyon nem mozdított meg bennem semmit ez a kiadás. Szép-szép, de meh meg uncsi... és különben is, megint natúr.
Viszont ahogy szembejött a Mülleres display-en, nem bírtam elmenni mellette. Gondoltam, a teszterbe csak beletapicskolok már. Ott azonban el is vesztem, az utolsó nyolcas paletta és arany tus is belevetette magát a kiskosaramba.

Aztán előző éjjel róluk álmodtam. Nagyon beteg, de ha már így alakult, egyből fel is avattam őket. Az időjárás is kedvez most a fotózásnak, ragyogóan süt a nap, imádom.

Tehát először is, a paletta. 8 darab nude / földes árnyalatot tartalmaz és meglepően jó a minősége is.
Már a csomagolással is kilóra meg lehet venni minden nőt, szerintem. Először is, Caterice-ék végre hanyagolták a kartonpapírt, a festékek masszív műanyag borítást kaptak. Plusz pont. Ez a korrekt kis műanyag fehér színű. Újabb plusz pont. Arany csillagok tömkelege díszíti. Három plusz pont. Egyből kivilágít a fekete palettáim közül.


Kinyitás után a fedőlapba építve hatalmas tükör fogad minket, öt plusz pont. Imádom a nagy tükröket. A festékek kör alakú pan-ekben laknak és igen gusztusosan néznek ki:



Vannak köztük félmatt/szatén, matt, fémes és csillámos finisű árnyalatok is. Hát imádom hogy bármilyen hangulathoz tudok vele sminket készíteni.
Ami viszont a megvásárlására ösztönzött, vagyis nem hagyott nyugodni, az a festékek minősége. Nyolcból hat szinte tökéletes. Szuperpuhák, minimálisan porolnak és naggyon jól pigmentáltak, remekül lehet satírozni is őket.
A két kakukktojás a két aranycsillámokat tartalmazószín, az alsó és felső sorban is a harmadikak ők.
No, az alsó még csak-csak, de a felső hidegebb tónus alapszíne gyakorlatilag láthatatlan, maximum utolsó simításként tudom elképzelni, a komplett smink felett.

A legelső vaníliaszín tökély, belső szemzugba ideális, szépen nyitja a tekintetet. A kedvencem mégis az alsó sor második, fémes taupe-ja lett, ő a főszereplője a sminkemnek.

Egyesével nem nagyon tudok beszámolni a színekről (ja igen, nevük sajnos nincs, így maximum számokkal lehet jelölni őket), meg nem is nagyon tudok most árnyalatnyi különbségekben gondolkodni. Beszéljenek viszont a képek helyettem. A swatch-ok alapozóra készültek, ecsettel.

























Először egy nagyon minimalista, nappali sminket készítettem vele, ehhez a felső sor első és az alsó sor második színét használtam:




Ezt alakítottam egy füstös alkalmi-esti sminkké, itt már az alsó sor két legsötétebb színét is használtam. A végén átfutottam a szemhéjamon a felső sor harmadik, csillámos színével.








A másik kollekciós darab, az arany színű tus ezután következett. Na ige, arany tus. Ilyen bizony még nem volt eddig a kollekciómban, de mindig is vágytam rá. Ez a darab tökéletes telitalálat.
Extrán pigmentált. Nem kell vele játszani, többször áthúzni, lyukakat foltozgatni. Egyszer áthúzom a szemem, és meseszép sárga-arany tusvonalat varázsol. Fémes finissel. Na ugye? Nem lehet nem észrevenni. Száradás után atombiztosan marad a helyén, de addig tessék vigyázni, vagy felpislogjátok a szemhéjra mint én tettem. :D (Azt hozzá kell tennem, hogy egy pici belement a szemembe, és bizony csípett rendesen.)











Ezúton is bocsánat az utolsó képekért, de ez az arany tus olyan álmos-lusta macska tekintetet kölcsönöz nekem, hogy még én is megijedtem. Ettől függetlenül szerelem és hordani fogom. :)

Ár-érték arányban is nagyon ajánlom a megvételét. A paletta 2700 Ft kerekítve, a tus olyan 1300-1400 Ft környékén volt.
Szépségesek a krémes rúzsok és a körömlakkok is. A fénypúder szép arany, a pirosító korallosnak tűnt, de ilyenjeim már vannak.

Remélem tetszett nektek ez a jóó hosszú bejegyzés és a termékek is. Terveztek valamit beszerezi ebből a kiadásból?


Share:

3 megjegyzés

  1. Szép a paletta :-) és örülök a sok képnek. Csinos vagy, jól áll ez a hajszín!

    VálaszTörlés
  2. Jó lett a smink. :)
    Nagyon szép a paletta, de nem hoztam haza a Sleek, MUR nude palettám mellé...

    VálaszTörlés