Hétköznapi körömkihívás 9. - Napraforgó

Sziasztok Lányok!

Csak úgy repülnek a hetek, még észbe sem kaptam és már kilencedik fordulójánál tart a hétköznapi kihívás.


Nagyon szófukar voltam mostanság, és mivel megígértem, hogy személyesebbé igyekszem tenni a blogot, közlöm ennek döntő okát is. Tehát nemrég sikerült pontot tennem/tennünk egy két éves kapcsolat végére. Az utolsó hetek feszültsége meglátszott rajtam, így a blogon is, mostantól viszont javuló tendenciát mutatok majd. Bátran írhatnám, ahogy a hollywood-i nagyok is: békében és barátságban váltunk el. Nem volt tányércsapkodás és veszekedés, csak csendben kifutotta magát a dolog. Ennek megfelelően szerencsére teljesen egyben vagyok, az élet megy a maga kalandos módján tovább. :)

Ma végre volt kedvem kreatívkodni is, és a napraforgós téma épp jól jött ehhez. Kaptam is az Ebay-en zsákmányolt ecsetkészlet és akrilfestékek után és nekiestem a pingálásnak.
Alapnak az Essence - I love bad boys nevű lakkját választottam (most esik le, hogy mennyire idevág ez). Erre kerültek fel napsárgával a napraforgók, a közepüket pedig világosbarnával vittem fel. Most esik le, hogy igazából pöttyözhettem volna a közepébe még kis szotyikat is, de hát majd legközelebb. :)
Meglepő módon nagyon gyorsan kész lettem, azt hittem sokkal időigényesebb lesz a festegetés. A mintával teljesen szerelembe estem, a cserkós után most ez a kettes számú kedvenc alkotásom.. Íme a képek:




Remélem Nektek is tetszik, én most így hirtelen alig várom a következő fordulót. :)
Van ám több ötlet is a tarsolyomban a közeljövőre, nagyon rajta vagyok  egy "hogyan éljük túl a kánikulát"-poszton, szóval lassacskán visszatérek! :)

XOXO: Blondie

Share:

9 megjegyzés