Hétköznapi körömkihívás 7. - Babarózsaszín

Sziasztok Lányok!

Újabb állomás a kihívásban és itt már szerencsére előre dolgoztam, szóval saját körmön tudok manikűrt mutatni.


Nemrég az Avontól rendeltem akciósan az alap rózsaszín körömlakkot, ez a Speed dry lakkcsalád "Asap pink" nevű tagja.
Őszintén bevallom, nem vagyok elájulva tőle. Két rétegben sem fed igazán egységesen, de a fő problémáját csak körülírni tudom. Valahogy ecseten kicsit folyós még az állaga, de amint a körmömre ér, alig terül, illetve mintha valami azonnali száradással operálna: nem lehet átmenni ugyanazon a ponton kétszer, mert a második ecsetvonás magával húzza az első réteget. A körmömön meg marad egy folt lakk nélkül.A második réteget is trükkösen kell feloperálni, mert igen lassan szárad és hajlamos elmosni az első réteget. Kész szerencse, hogy igazából a lábamra vettem, oda még szódával el is megy. Mindenesetre furcsa egy darab.
A színével igazából nincs is problémám, tetszik, de valahogy nem nyúlok utána két balsikerű próbálkozás után.

A kihívás alkalmából a gyűrűsujjamon megkoronáztam ezt a rózsaszín hercegnőt egy fehérrel nyomdázott tündérkével, a többi körmömre pedig pink csillámot szórtam. Szerintem nagyon csajos lett. :)



Nektek hogy tetszik? :)

XOXO: Blondie

Share:

6 megjegyzés

  1. Nagyon szép színe van.:)
    Aranyos a minta is.:)
    Szerintem ezeknek a halvány rózsaszín lakkoknak,mind ez a bajuk,hogy nem fednek jól..
    Amit én festettem az L'oreal lakk az sem fed jól 3 rétegben sem.:(

    VálaszTörlés
  2. Tök jó, illik Hozzád szerintem, a minta is nagyon tetszetős :]

    VálaszTörlés
  3. nekem tetszik:)

    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Díjat kaptál Tőlem, nézz be Hozzám :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  5. Díjaztam a blogodat, gratulálok! :))
    http://petalsintheashes1.blogspot.hu/2013/07/liebster-award.html

    VálaszTörlés