Kipróbáltam - Catrice prime and fine eyeshadow base




Sziasztok Pöttyeim!

Előkerültem - hosszas kínlódás után - az éterből, és egyből egy tesztet hozok nektek.
A debreceni kalandok összefoglalása hamarosan következik. :)
Hosszú kihagyás volt ez a blog életében, ám úgy gondoltam, amíg nem tér vissza a közléskényszeres írásvágyam, felesleges lenne magamat és benneteket is megerőszakolni néhány erőltetett poszt megjelenítésével. Remélem még nem felejtettetek el, mert már sok-sok ötlet gyülekezik a buksimban, amit mindenképp meg szeretnék osztani veletek. :)

Na és a hosszas bevezető után a mai témára térek: Mülleres körutam legutóbbi szerzeményét mutatom meg nektek.

 (Igeeen, van Müllerem! (Na jó, csak képletesen szólva az enyém, de azért mégis...)) Tehát: eme darab abszolút tökéletes példája az impulzusvásárlásnak.
Eszem ágában sem volt primert venni, de a Nude purism kollekció még nincs kipakolva. Teljes volt a csüggedés (csak a highlighter miatt túráztam ki a város szélélre), de hát mit tesz a jó blogger: nem megy haza üres kézzel. Így került a kiskosárkámba ez a kis csecsebecse.

Teljességgel a külsejével fogott meg, a pillanatnyi hangulatomhoz teljes mértékben illet a csomagolása. Klasszikus, mattított, hasáb alakú üveg, matt fekete kupakkal (abszolút csúszásmentes és fogásbiztos). Imádom az ilyen egyszerű dizájnt, nem mintha a csomagolás miatt vásárolnék bármit is (na jó, legalábbis nem jellemzően). Apró kattanással zár, üzembiztos és táskabarát darab. A feliratozása is a minimalista stílust követi.Neve, összetevői, mennyisége, gyártója és jóvilág. :)
5 ml termék lapul a kis üvegben, ígérete szerint intenzívvé és tartósabbá teszi a por alapú szemfestékeinket.

Az applikároa a legjobb barátom lett, nézzétek csak:




A kis pálcika nem túlságosan hosszú, még épp precízen lehet vele dolgozni, de szerencsére nem is olyan rövid, hogy teljesen bele kelljen bújni a tükörbe vele. A kis szivacsos fej ferdén vágott, pihepuha. Az én ízlésemnek kicsit sok anyagot vesz fel, a felesleget szorgosan le is húzkodom az üveg nyakán, így szerencsére nem pazarol.

A krém maga egy elég erőteljes műanyag-illattal rendelkezik (az olajos alapozókhoz hasonlít nagyon), de ez viselés közben abszolút elillan, a szemet nem irritálja egy kicsit sem.
Bőrszínű kencét nyerhetünk ki a kis flaskából, ami eldolgozva szinte teljesen átlátszóvá válik, csak egy leheletnyi fényesség marad utána a bőrön. Kukucs:





Na látod, hogy nem látod! :)

Tartóssága: teljes mértékben elégedett vagyok vele. Komolyan mondom, tud annyit, mint az UDPP vagy az NYX HD. Tudni levő, erősen olajos és rejtett szemhéjam van, és még így sem tudok belekötni. 12-13 óra viselés után is vállalható a szemsminkem, csak a belső szemzugban gyűrődik meg picit. (Ezt az ujjammal szoktam korrigálni.)

És hogy intenzívebbek-e a festékek ezen az alapon? Nézzétek csak  meg. A biztonság kedvéért kipróbáltam egy kevésbé intenzív hármassal is (a Manhattan Blogger's choise triója szerepel itt); és az UD Naked3 színeivel is. Válogattam matt, fényes és csillámos árnyalatokat is. Tapasztalataim szerint az önmagukban is fényes, világos púderekkel nem nagyon tud már mit kedeni, szemben a sötétebb tónusokkal.
Itt alul is jól látható, mennyit számít egy jó alap, még a drágább és alapvetően jól pigmentált festékek esetében is:





Engem abszolút megvett magának a Catrice ezzel a darabbal. Úgy érzem, jó ideig nem fogok más alappal kísérletezgetni. (Na jó, mindig ezt mondom....) Ára: 1400-1500 forint között.

Ti próbáltátok már ezt az alapot?

És ne felejtsetek el időnként bekukkantani, tervben van a debreceni beszámoló, Essence szemhéjpúder-teszt, francia gél-lakk manikűr házilag, DM-kedvencek és még sok minden. :)

És ezeregymillió bocsánat, a felgyűlt e-mail-ekre is igyekszem a héten válaszolni!

XOXO: Blondie

Share:

2 megjegyzés

  1. Szuper teszt, gratu hozzá! A primert én is használom, és maximálisan elégedett vagyok vele én is! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm @ZsebBoszi, aranyos vagy. Örülök, hogy neked is bevált. :)

    VálaszTörlés