Teszt - Moyra Sugar Sand Cinema

Sziasztok Lányok!

Ha vasárnap, akkor körmös poszt. Nagyon vártam már a Moyra új pasztel homoklakkjait, azonban mire eljutottam a fodrászkellékesbe, már csak két másik árnyalatot találtam, amik élőben nem nagyon fogtak meg. Katalógusból viszont megrendeltük nekem ezt a csodás halványlilát, ami a Cinema nevet viseli.



Nem bírtam magammal, és még tegnap délután magamra is kentem. Nos, a véleményem
eléggé vegyes.
Egyrészt nagyon szépen lehet dolgozni vele, a hagyományos Moyra-ecset szépen viszi ezt a lakkot. Két rétegben nagyon szépen fed és villámgyorsan szárad. A színe nagyon tetszik, igazi pasztel lila, kicsit a sápadt orgonára emlékeztet. A homok-hatás miatt van egy különleges, csillámos gyöngyház hatása, finoman fénylik. Mintha sugározna.
Ami viszont nekem annyira nem tetszik: nagyon enyhe a homok.hatás, inkább olyan mint a bőr. Ennek következtében iszonyatosan gyorsan csiszolódik, vagy hogy is kellene megfogalmaznom: a rücskössége órák alatt megkopik, és simul a felülete. A körömvégi kopásról nem is beszélve sajnos: 3-4 óra és egy mosogatás után már látszik a körmöm vége. Ennél a színnél szerencsére nem feltűnő, és különben is, mit vár az ember lánya 420 Forintért. Meg békélek vele, de úgy látom ő is 2 napos lakk lesz.

Íme ő, napfényben:




És természetes nappali fényben:



És végül feldobva a Rimmel Space dust Moon walking árnyalatával:



Mindennek ellenére mindenképp ajánlom őt, mert tényleg nagyon olcsó és villámgyorsan újrahúzható, akár minden nap is. További nagy előnye, hogy a szolid árnyalata miatt még a legvérmesebb munkahelyekre vagy iskolákba is viselhető,  mégsem unalmas egyáltalán.

Ti használtátok már az új Sugar Sand lakkokat? Mi a véleményetek róluk?

XOXO: Blondie

Share:

6 megjegyzés

  1. Milyen kellemes, szép szín, hétköznapra teljesen ideális :) Engem a kopás sem zavarna.

    VálaszTörlés
  2. Én a Closer-t választottam. 4 nap után meg sem mozdult, pedig nem kíméltem. Imádom ezt a lakkot, igazi tavaszi szín :D

    VálaszTörlés
  3. De gyönyörű! Nekem is ez a szín tetszik, meg is rendeltettem a fodrászkellékesnél, de sajnos még nem érkezett meg. :( Voltak vivid sand lakkok, de valahogy azok nekem túl merészek, így bánatomban átmentem a Rossmann-ba és vettem akciósan Rimmel lila homoklakkot. :D Jó, nem ugyanaz, de egy kicsit lenyugodtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is megvettem a lila Space Dust-ot a Rimmeltől, és milyen jól tettem, egyszerűen fantasztikus!!!!

      Törlés
  4. Nekem kellett belőle a három réteg, talán azért mert a hosszú karmaimon feltűnőbb ha nem tökéletes a fedés. Viszont rajtam tartósabb volt, 4 napig bírta, és "simulást" sem vettem észre. Mondjuk az is igaz, hogy a házimunkát igyekszem úgy megközelíteni hogy más is hozzáférjen :))))) ;)

    VálaszTörlés