A legszebb őszi géllakkok a BPS-től


Néhány hete újabb csomagom érkezett a kedvenc online körmös shop-omtól, amiben három új géllakk lapult. Tényleg nagyon szeretem a BornPrettyStore-t, nem azért írom mert szponzorált a tartalom. Biztonságosan csomagolva, biztosan megérkeznek a rendelt termékek és az ügyfélszolgálat is gyors és kedves. Évek óta rendelek már tőlük, sosem volt komoly problémám, sem konfliktusom velük. A Facebook-on tagja vagyok jó néhány műkörmös csoportnak és egytől-egyig mindben elismerően nyilatkoznak a profik is a termékek minőségéről, szalonmunkában is.

Nos, ebben az utóbbi csomagban jutott el hozzám 6 hosszú hét alatt az egyik legszuperebb lakkom.
Thermo géllakként hirdetik, de az eddigi thermo ismereteimet teljesen átírta. Nagyon, de komolyan nagyon érzékeny a hőmérsékletváltozásokra. Korábban azt szoktam meg, hogy maximum a kimondottan hosszú körmöm szabadszélén váltott színt a lakk, vagy ha fagypont közelébe került a hőmérséklet.
Hát, ő nem ilyen. Színátmenettel sötétedik, viszonylag egyenletesen. A felkenése volt kicsit furcsa, az üvegben ugye hideg állapotában egy nagyon sötét barna színt mutat, de amint az ecset a körmömhöz ért, már reagált is: alig láttam a sáncoknál felkenni, mert nagyon körömszínűvé vált. 48W LED-lámpában az első réteget kb. 10 mp-ig, a második réteget 30 mp-ig köttettem és kapott egy fixmentes fényzselét. A két réteg egyébként még a világos állapotának is teljesen elég (jó, mondjuk én nem natúr körömre, hanem coverrel erősített alapra kenem).

Íme a végeredmény:






Az alábbi linken megtaláljátok a teljes színskálát: https://www.bornprettystore.com/born-pretty-color-changing-thermal-layers-polish-soak-nail-varnish-colors-p-43620.html

6ml lakk 3.99$-ba kerül, de szerintem minden fillérét megéri. Az enyém egyébként a DT10 Graceful soul árnyalat.



A második választottam ez a metál arany lakk volt. Kicsit csalós a dolog a valóságban, mert nem UV alatt köt, igazából levegőre száradó hagyományos körömlakként is használható, ami nem dobja le a fényzselét sem.  (Mondjuk tényleg gyorsan szárad, ez jó pont.)
Nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Eleve más árnyalatot vártam a promókép alapján, ez a nagyonarany szín kicsit távol áll a szememtől.
A metál finish-ből is veszít sajnos a fedőlakk alatt, erről készíttettem is egy fotót a nagyfiammal:


A jobb kezemen nincs fedő, ott sokkal jobban tetszik is, mint a fixmentes fedővel zárt bal kezemen. Azóta rendeltem egy kimondottan metál lakkokhoz illő fedőlakkot, de még nem sikerült kipróbálnom. Ha tehetitek, akkor mindenképpen vízbázisú fedőlakkal zárjátok, azzal szerintem tuti lesz. Közben érkezett hozzám egy másik árnyalat is ebből a családból, majd beszámolok arról is, hogyan teljesít az új fedővel.



A metál lakkokat itt találjátok meg: https://www.bornprettystore.com/born-pretty-soak-mirror-metal-nail-polish-colors-nail-manicure-varnish-p-43350.html

Szintén 6ml és szintén 3.99$-ba kerül. Az enyém a BP-MW 06 Gold knight árnyalat.



A harmadik választottam egy cat eye mágneses lakk lett. Önmagában egyébként nem szeretem ezeket a cat eye / tigrisszem lakkokat, nekem nagyon kell rá valami plusz. Ezt most spider gel-el dobtam fel, szerintem sokkal szebb, ahogy a fekete alól kivillan a színátmenet.
Mostanában jobban húzok a gömbmágnes / körmágnes használatához, jobban tetszik ez a többféle effektes játszadozás, mint a hagyományos csík.
A lakk viszont brutál sűrű. Nem viccelek, elsőre azt hittem, az üvegben levő összes lakkot sikerült egy mozdulattal kirántanom, de nem. Nagyon le kell húzni a felesleget, de még így is egy hatalmas csomót tologattam a körmömön. Emitt a sáncoknál is nagyon kell figyelni és nem is lehet szép, orosz manikűr módon feltolni a kutikulához: tehát nem lenövésbarát.
Ezt leszámítva jó kis holmi: az első réteget villámköttettem, a második réteget mágnesezés után 30 mp-ig lámpáztam és mehetett a fedőlakk.




El fogom kenni egyébként, valamilyen más lakkal kombinálva majd. Itt is előjött azonban az arany lakkos problémám: teljesen más színt vártam a promó alapján.
Ezen a linken találjátok a mágneslakkokat: https://www.bornprettystore.com/born-pretty-shimmer-nail-polish-magnetic-soak-nail-manicure-p-43786.html

6 ml van az üvegben, ez 3.59$-ba kerül. Az én árnyalatom a LCM 01 Glamorous light.

Nektek megtetszett valamelyik újdonság?

Share:

1 megjegyzés

  1. De jó, köszi, pont gondoltam rá, hogy belevágnék az itthoni géllalkozásba, mert nekem nincs türelmem ülni a körmösnél 🙄😊, legalább tudom, hogy honnan érdemes rendelni, meg kitől kell tanácsot kérni! :)

    VálaszTörlés