Realash tapasztalatok





Eltelt egy hónap a Realash kúrám kezdete óta, így ahogy ígértem, hozom is a beszámolót a tapasztalataimról.


Nagyon büszke vagyok magamra, mert ebben a nélgy hétben minden áldott este sikerült alkalmaznom, ami nálam nagy szó. Szépen beépült az esti arcápolási rutinomba ez a fél perces művelet. Nem kell nagy tgrükkzés, csak egy vékony réteget húzok fel a felső szempillatöveimre és kész.
A felvitele után semmit nem éreztem, mintha ott sem lenne. Nyomot nem hagy, tényleg láthatatlan.
Igazán kétkedve kezdtem el használni, hiszen az Alverde hasonló szérumát a kukába költöztettem, mert nem ért semmit.
Aztán 2 heti használat után a legnagyobb megdöbbenésemre változást kezdtem érezni. Először csak az tűnt fel, hogy a pilláim töve jóval vastagabb, erősebb lett, a szemsmink lemosásakor csaknem karcolta az ujjaimat.
Három hét után már szemmel látható volt a változás. Már a munkatársaim is megjegyezték, hogy brutálisan hosszúak lettek a szempilláim, mit csinálok?
A negyedik hét végére pedig igazi álompilláim lettek. Hosszúak, göndörek, erősek.
Nem merem elhinni, és ez most tényleg nem túlzás.
Reggelente már óvatosan spirálozok, mert a pillák hossza miatt folyamatosan összekenem a felső szemhéjamat festékkel.


Spirál nélküli fotót most nem tudtam hozni, de a kifestett pillákon tényleg látványos a változás:


Ja igen, fontos: ugyanazt a szempillaspirált használtam minden képhez, így nem amiatt van a változás (L'oréal Miss Manga).


Előtte:




Utána:








Azt sajnálom a legjobban, hogy nem tudtam élesebb képeket készíteni, de hát nálunk úgy egy hete nem sütött ki a nap, ez a maximum amit ki tudtam hozni a fényekből.


Ugye ti is látjátok, mekkora a változás?


Bőven van még a kis flakonban, szóval biztos vagyok benne, hogy további 2-3 hónapra elegendő lesz. Kíváncsi vagyok, hogy enyni idő alatt mit tud majd kihozni a pilláimból.


Ha Ti is szívesen kipróbálnátok, ITT a Realash oldalán meg tudjátok rendelni. Jelenleg 15 ezer forintba kerül, ami elsőre rémisztően hangzik. Ellenben, ha belegondolunk, havi lebontásban már 5 ezer forintból kijövünk, és így elhagyhatjuk a 3D pilla töltéseket, a tincses pillákat, a rengetegmacerát. Továbbá időt is spórol, nem kell szaladgálnunk időpontra, és nem kell lemondanunk a teljes szemsminkről és sminklemosókról sem.


Nektek mi a véleményetek a szérumról?

Share:

0 megjegyzés