Első nap...

Sziasztok Szépségek!

Újabb beauty-blog a sok között. Nagyon reménykedem benne, hogy a neten fellelhető sok színvonalas írás mellett én is tudok nektek újdonságokkal, hasznos tanácsokkal szolgálni. Új még nekem ez a blog-téma, ezért kérlek titeket, nézzétek el a kezdeti bénázásokat. :)

Tehát első nap az iskolában, akarom mondani bloggerina-szerepben. Miért is kezdtem el blogot írni? Talán az olvasott bloggerináim adták meg a lökést hozzá. Lolly blogjában olvastam először a Szépségek-köszöntést. Azonnal jobb lett tőle a kedvem, szebbnek éreztem magam már csak azzal is, hogy olvastam. Reménykedem benne, hogy nektek is szebb lesz a napotok, akár csak pár perc erejéig, és hogy Lolly sem veszi zokon ezt a kis plagizálást a szent cél érdekében.

Nos, egy dolgot máris leszűrtem, míg ezt a kis bejegyzést előkészítettem, tudniillik: merész vállalkozás télen, sötétedéskor fotókat készíteni kis kuckóm megvilágításánál. Még nem tapasztaltam ki, hol is lenne a legjobb a blogfotókat elkövetni, de remélem mihamarabb rájövök erre is. (Ha más nem, bevetek egy kislámpát... )

Sokat gondolkoztam, hogyan is kezdjem, végül arra jutottam, illene mégi bemutatkoznom, mégis mire számíthattok tőlem. Szívemben első helyen a smink áll, azon belül pedig a szemfestés és újabban a pirosítók hódítanak. Töredelmesen bevallom, mániákus gyűjtő vagyok, ha meglátok egy gusztább darabot, máris beleesik a "kell"-kategóriába. Már túl vagyok a MUA és Sleek paletták halmozásán (bár kétlem hogy a gyűjtemény ne bővülne még pár darabbal), pirosító-mániámat élem épp, és a legújabb szerelmem az UD. (Nyilván a piszkos anyagiak miatt ez a gyűjtői szenvedélyem lassabban teljesedik ki, de ugye az idő mindent megold...)
Ezen túl imádom a körömlakkokat, körömdíszítést, ugyanazzal a hévvel gyűjtöm a lakkokat is, mint a szemhéjpúdereket. A lakkoknak tervezem szentelni a második posztomat, egy bejegyzésbe nem is tudnék mindent besűríteni.:)

Bemutatnám akkor a már említett 'remek' fotókon a gyűjtemény nagyobb részét (mindent lehetetlen volt egy fotóra sűríteni), ők az aktuális kedvenceim.





Hát íme... Ahogy látható, alapozással nem nagyon foglalkozom (lekopogom, de azon szerencsések közé tartozom, akiknek nem kell túl nagy bőrhibákat elrejteni), napi hidratálás, BB-krém és áttetsző púderrel fixálás, ez kész is.
Itt jön a képbe a kedvenc részem: a szemfestékek. Van miből válogatni, és meg is teszem. :) IMÁDOOOOM!

Utána már csak spirálozás, szemöldökceruza és pír (ha van kedvem, egy gyors szájfény még pluszban) és már rohanok is.
A sors iróniája, hogy mire beloholok a munkahelyemre, épp a hamvas kis arcom felér izzadtam le, de ezzel már kezdek megbékélni.

Elsőre tehát ennyi, nem szeretnék túlzásokba esni. Ha van kérdésetek, tegyétek fel bátran, hátha tudok segíteni némi tanáccsal.

XOXO: Blondie

Share:

8 megjegyzés

  1. Szia Kedves Szépséges Hölgy társam:)
    Nagyon örülök neki, hogy te is belekezdtél a blogírásba.
    Én nagyon szeretem az olyan blogokat ahol főleg a szemre és a körmökre fókuszálnak (bár azért más bejegyzéseket is szívesen átböngészek!)
    Nagyon szép a gyűjteményed :) Alig várom, hogy képeket is lássak az elkészült sminkekből, amiket velük csinálsz.
    Én vagyok az első rendszeres olvasod :D

    Puszi: Midoriko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Midoriko!

      Egészen felvillanyoztál, örülök hogy megtetszett az első írásom. Remélem a jövőben sem okozok csalódást, ígérem sok sminket hozok majd nektek. :)

      Puszi: Blondie

      Törlés
    2. :) Örülök neki.
      Véleményem szerint mindenből lehet tanulni, épp ezért vagyok benne biztos, hogy egyik bejegyzésedben sem fogunk csalódni :)

      Törlés
  2. Szia!

    Máris tetszik a stílusod, igazán kedves. :)Látom rengeteg sminked van, izgatottan várom a sminkes-körmös bejegyzéseket!
    Sok sikert a blogoláshoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Apricot!

      Köszönöm a kedves fogadtatást, kellemes olvasást kívánok! :)

      Puszi: Blondie

      Törlés
  3. .welcome a beauty blog vilagban :) Legyen sok oromed benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edina!

      Köszönöm neked is, remélem tetszeni fog a tartalom! :)

      Puszi: Blondie

      Törlés
  4. Most találtam Rád, sok sikert! ;]

    VálaszTörlés