Bizony, ennek az évnek is vége lesz néhány óra múlva, és hogyan búcsúzhatnék tőle méltóbb módon, mint a Catrice legfrissebb, limitált kiadásának bemutatásával. Vigyázat temérdek kép következik, nem tudtam kevesebbet választani. (És ebben az esetben semmiféle képmanipuláción nem estek át a fotók.)
Szerintem már sokan láttátok az Avon szépséges új lakkjait, melyek elárasztották a hazai szépségblogokat. Sajnos kis hazánkban még mindig kisebb macera egy-egy szép holo körömlakkot beszerezni, ezen segített most a cég.
A karácsonyi Avon katalógusban láttam meg ezt a roppant különleges árnyalatú szemceruzát. Bevallom ilyen színnel még nem nagyon találkoztam és nagyon kíváncsi lettem rá.
Az Always on point család egyik tagjáról van szó, ami a Molten Rose nevet viseli.
Már magában a kecses kis fekete tok is különleges. Önhegyező funkcióval látták el, ami azt jelenti hogy a ceruzánk hegye mindig tökéletes.
Akik régebb óta olvasnak, szerintem már tudhatják, hogy nagyon szeretek természetes összetevőjű kozmetikumokat kipróbálni. Nemrégiben egy általam még nem ismert termékcsaládot, az Inecto Naturals -t volt szerencsém tesztelni.
Az
Inecto angol márka és elsősorban hajápoló szereket gyárt, de megtalálható már náluk a testápolók és kézkrémek néhány változata is. Egy kókuszos testápoló és hajvégápoló-szérum és egy argánolajos testápoló várt nálam sorsát.
Az eddigi legcsajosabb vizes matricám tesztjét hoztam ma nektek, méghozzá az örök NŐ, Marilyn Monroe fotóit.
Ma BornPrettyStore-tól tesztelésre kapott díszítőcsík-szettel hoztam egy egyszerű manikűrt. Hétvége lévén nem nagyon volt kedvem bonyolult dolgokkal foglalkozni, így egy kis fújásos technikával és arany csíkokkal dobtam fel az Orly FX-kollekciójának ezt a nagyon őszies darabját.
Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Rossmann polcain a Lovely Luxe girl trendkiadása, tele szebbnél szebb körömlakkokkal és egy holografikusnak beharangozott arcpírral. Kicsit megkéstem a beszámolóval, de még elcsíphetitek a kiadás darabjait.
Én egészen véletlenül bukkantam egy teljességgel érintetlen display-re, és nem bírtam ellenállni a szebbnél szebb lakkoknak. Hármat is hazahoztam, teljesen döntésképtelen üzemmódban, de vajon beváltak-e?
Szépséges olvasóim!
A blog Facebook-profilt vált, hogy a jövőben könnyebben menjen a posztolás és kapcsolattartás is.
Alább elértek, kérlek kattintsatok a követésre, ,ert a régi oldal bezár. :)
https://www.facebook.com/#!/barkingblondies
XOXO!
Kedves hűséges olvasóim, rövid helyzetjelentés következik.
Nem vesztem el továbbra sem, minden nap gondolok friss bejegyzés megírására és szorgalmasan olvasom a magyar bloggereket néhány naponta, ahogy időm engedi.
Néhány hete új pozícióba kerültem a munkahelyemen, ezzel együtt megnőtt a feladataim száma és (átmenetileg) tovább csökkent a szabadidőm. Nem bánom, nagyon jól érzem magam és rengeteg izgalmas kihívás áll előttem.
A napokban tervezek azonban visszatérni a blogvilágba, hiszen számtalan bejegyzéssel vagyok már adósotok.
Lesz hajápolás, körömdíszítés, a Glamour-napi haul viszont kimarad, mert összesen 2 darab terméket vettem idén. :D
További váétozás, hogy bebarnultam úgy egy hónapja, így kicsit furcsa barna Blondie leszek, de most szeretem így. Íme, az új külsőm:
Izgalmas kollaboráció van épp születőben egy nagyobb kozmetikai céggel is, így lehetséges, hogy hamarosan egy további blogon is olvashattok tőlem, ezt majd jelezni fogom. Addig is szurkoljatok, kérlek. :)
Tehát még egy icipici türelmet kérek, igyekszem mihamarabb időt szakítani kedvenc hobbimra, és jövök vissza hozzátok. :)